Sok túlsúlyos rosszul ítéli meg az állapotát

Magyarországon az emberek egy része nem megfelelően ítéli meg az egészségi állapotát, így a túlsúlyos férfiak 64 százaléka, míg a túlsúlyos nők 45 százaléka gondolja azt, hogy a súlya rendben van – mondta a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója az M1 műsorában.

Török Krisztina az intézet által készített felmérés eredményeit ismertetve azt mondta, a felnőttek több mint kilencven százalékának ugyanakkor a legfontosabb életcélja az, hogy elkerülje a betegségeket.

shutterstock_30929914

A szakember az egészségkárosító szokásokról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy serdülőkorban a családnak a legnagyobb a védőszerepe. Utalt arra, a fiatalok ekkor mindent kipróbálnak, amit a felnőttek, így az alkoholt és a dohányzást is. Közölte, felmérésük azt támasztja alá, hogy jó családi minta esetén a fiatal lehet, hogy kipróbálja a dohányzást, de nagyon valószínű, hogy nem fog rászokni. Ahol azonban dohányoznak a családban, ott jóval nagyobb arányban szoknak rá a fiatalok is a dohányzásra – fűzte hozzá.

Közölte azt is, hogy Magyarország első a tüdőrákban, és van már olyan vizsgálati eredmény is, amely szerint a tüdőrák kialakulásáért kilencven százalékban a dohányzás a felelős.

Forrás: MTI