Hazánk Európa csúcsán – az elhízásban

A WHO globális testtömeg index adatbázisa alapján Magyarország Közép-Kelet-Európa legtermetesebb nemzetei közé tartozik, ahol a felnőttek 53,2 százaléka túlsúlyos, 17,7 százaléka pedig kifejezetten elhízott. Az egyik globális ételrendelő oldal a régió országainak legnépszerűbb fogásait vizsgáló kutatása ismét bizonyította, nem járunk élen a tudatos étkezés terén.

Románia, Bulgária, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Szerbia és Magyarország ételrendelési piacát érintő felmérés alapján a régió országaiban változóak a fogyasztási szokások, s a kedvelt menük árulkodnak az adott ország lakosságának testsúlyáról is.

Magyarország a sereghajtók között

A hét vizsgált országból négyben a felnőtt lakosság több mint fele túlsúlyos. Ebbe a körbe tartozik Szerbia, Lengyelország és Csehország mellett Magyarország is, ami nem meglepő kedvenc fogásaink fényében. Ha ránk tör az éhség, általában pizzával, sült krumplival, somlói galuskával, hamburgerrel, rántott sajttal, gyros tállal csillapítjuk az éhségünket. A többi ország sem kifejezetten az egészséges ételek megszállottja, ha házhozszállításra kerül sor. Mindegyikben a pizza áll az első helyen a legtöbbet rendelt fogások között, ahogy a kebab és a hamburger is hasonló népszerűségnek örvend, mint hazánkban.

egészségtelen

Bulgária és Románia tudatosan választ

Míg Magyarországon az ételrendelés sokszor egyenlő a gyorsétel fogyasztással, addig Romániában és Bulgáriában az ételfutárok többnyire komplexebb, tápanyagban gazdag főtt ételeket hordanak házhoz. A bolgárok kedvenc étele a húsleves, emellett gyakran rendelik a frissítő és egészséges joghurtos uborkalevest, a taratort is. A leveseket a legtöbbször könnyebb ételek – például tojással és zöldségekkel sült rizs – követik a menüben, de a saláta is jelen van a legnépszerűbb fogások közt. A románok hasonlóképp a zöldséges ételeket részesítik előnyben, főként rizs és tészta alapon, de szívesen rendelnek szárnyasokat és levest is. Ennek tudatában nem meglepő, hogy a régió vizsgált országai közül e két nemzetben a legegészségesebb a lakosság testtömeg indexe, mindkét területen 50 százalék alatt marad az túlsúlyos felnőttek aránya, Romániában például közel 10 százalékponttal alacsonyabb a ráta, mint hazánkban, sőt az elhízottak aránya is 10 százalék alatt marad.

Forrás: