Figyelemzavarjelző alváshiány kisgyermekkorban

A keveset alvó bölcsődések esélyesebbek a hiperaktivitásra és a figyelemzavarokra, mire óvodába kerülnek, derítette ki egy tanulmány.

Bár a figyelemzavaros/hiperaktív viselkedészavart (ADHD) általában 5 éves kor után diagnosztizálják, a tanulmány szerzői szerint a tünetek (figyelemzavar, hiperaktivitás, lobbanékonyság) gyakran már korábban is jelentkeznek.

“Az eredmények arra utalnak, hogy néhány alváshiányos gyereknél fennállhat a viselkedészavarok kialakulásának kockázata, mely túlzott aktivitásban, agresszivitásban nyilvánulhat meg, illetve abban, hogy képtelen egy helyben ülni és figyelni.” – mondta el a tanulmány vezetője, Erika Gaylor, a Menlo Park független, nonprofit kutatóintézetének, az SRI Internationalnak vezető kutatója. Eredményeiről az Alvási Szakmai Társulások Egyesületének minneapolisi éves ülésén számolt be.

alvas84

A tanulmányhoz nagyjából 6 860 gyermek alvásmintáit vizsgálták meg (a szülők beszámolói alapján). Figyelembe vették a nemüket, származásukat és a család jövedelmi helyzetét. A szülőket kikérdezték az ADHD-szerű tünetek felmérése érdekében. „Azokat a gyerekeket, akik bölcsődés korukban kevesebbet aludtak, a szüleik hiperaktívabbnak és szétszórtabbnak írták le a társaikkal összehasonlítva.” – mondta Gaylor.

A figyelmetlenség és túlzott motilitás azonban nem jelezte előre az óvodáskori alvásigényt. Gaylor egy korábbi tanulmányában leírta, hogy a megfelelő alvási szokások jelezték előre legmegbízhatóbb módon a négy éves korban tapasztalható pozitív fejlődési mutatókat.

Forrás: https://napidoktor.hu/