Fénnyel a sötétség ellen

Kibírod, nem alszol el. Segít a fény!

‘Sleep’ magazin kutatásai szerint a fényterápia, a sötét napszemüvegek használata, valamint a szigorú alvásrend segíthet az éjszakai műszakban levőknek az egészséges bioritmus fenntartásában, amelynek segítségével hatékonyan dolgozhatnak éjszakánként, szabadnapjaikon pedig nyugodtan pihenhetnek.

5471Kutatásaink alapján egyértelmű, hogy az éjszakai műszakban dolgozóknak nem kell feltétlenül fordított életet élniük annak érdekében, hogy éjszaka jól tudjanak dolgozni, nappal pedig képesek legyenek az alvásra – nyilatkozta Dr. Mark Smith, a Rush Egyetemi Egészségügyi Központ Bioritmus Kutató-laboratóriumának munkatársa – Ehelyett csak némi pszichológiai adaptálódás szükséges, amit sötétség- és fényterápiával érünk el, és amelynek segítségével az éjszakai teljesítmény a nappali szintjére hozható.”

A kísérletben 24 egészséges felnőtt, 10 férfi és 14 nő arányban. A résztvevőket két, egy kísérleti és egy kontrollcsoportra osztották. Az alanyok a kísérletet megelőző három hónapban nem dolgoztak éjszakai műszakban, és nem utaztak három időzónánál többet egyhuzamban.

Az alanyokat egy héten keresztül szimulált éjszakai munkaidő során figyelték meg.

5482
A kísérleti csoport tagjai egy sötétített szobában aludtak először reggel 8:30 és délután 3:30 között. Két éjszakai műszak után reggel 8:30-tól délután 1:30-ig aludhattak. A harmadik, valamint a negyedik napon hajnali háromtól délig pihenhettek az önkéntesek. Az éjszakai műszak befejeztével mindannyiuknak 15 perces fényterápiás kezelésen kellett részt venniük, az utcán pedig sötétített napszemüveget kellett hordaniuk. A kontrollcsoport tagjai nappal aludtak és éjszaka dolgoztak, mindenféle megkötés nélkül.

Az egy hét után a tudósok felmérték az önkéntesek reakcióidejét, emlékezőképességét, matematikai képességeit és feladatmegoldó készségeit. “Az eredmények szerint a cirkadián ritmus módosításával (amit a kísérleti csoportnál alkalmaztak) sokkal jobb eredményeket érhetünk el, mint a teljes éjszakai életre való átállással – nyilatkozta Dr. Smith – Így az éjszaka dolgozók teljesítménye javul, de mégsem borul fel teljesen az életük, így szabadnapjaikat kedvük szerint tudják eltölteni.”

Forrás: