Felhős időnk lesz, hidegfronttal

Délelőtt a Tiszántúlon is erősen megnövekszik, majd délután nyugat felől már szakadozik, csökken a felhőzet. Elszórtan várható kisebb eső, zápor.

Sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik a nyugati, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között alakul, de a fagyzugos tájakon 0, -2 fok is lehet, talajmenti fagy főként a Dunától keletre másutt is valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között várható.

Térségünk fölött hidegfront vonul át, ezért sokaknál tapasztalható fejfájás, koncentrációs-zavar, vérnyomás-ingadozás. A közlekedésben résztvevők részéről fokozott óvatosság szükséges, ugyanis a megnövekedő reakcióidő közvetett módon hozzájárulhat a balesetek kialakulásához.

felhős ég

Pollenjelentés
Az elkövetkező napokban a parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan országszerte alacsony marad, bár esetenként még elérheti a közepes szintet. Előfordulhat még egy-egy szem a többi nyáron virágzó allergén növény, így a pázsitfűfélék, az üröm, az útifű, a libatopfélék és a csalánfélék pollenjéből is. A kültéri allergén gombák spóraszáma sokfelé elérheti a magas-nagyon magas szintet.

Forrás: met.hu