Felgyógyult Covidból, de durva neurológiai tünetekkel küzd…

Egyre több egykori koronavírus-fertőzött számol be neurológiai tünetekről hónapokkal azután is, hogy gyógyultnak nyilvánították.

Nemzetközi kutatások szerint a jelenség a fertőzöttek harmadát is érintheti, sokan vannak, akik fél évvel a betegség után sem tudnak visszatérni normális életükhöz. A jelenséget a magyarországi poszt-Covid ambulanciákon is észlelik.

Hajnali 3 körül felébredek, utána gyakran reggelig nyitott szemmel fekszem, jobb esetben is csak sorozatokat tudok nézni, esetleg olvasok, vagy mással foglalom el magam. Ha szerencsém van, akkor talán egy órára még vissza tudok aludni. Utána pedig sokszor egész nap a sírás határán vagyok a fáradtságtól, és éjjel kezdődik minden elölről”.

A harmincas éveiben járó Dia hónapok óta küzd az álmatlansággal, tünetei pedig egész pontosan akkor kezdődtek, amikor szeptemberben elkapta a koronavírust. A lánynak szerencsére nem voltak súlyosak a tünetei, még be sem lázasodott. Hiába lett azonban két hét elteltével negatív a tesztje, a fertőzés utóhatásai azóta is kísértik.

Fotó: 123rf.com

„Az álmatlanság mellett a koncentrációképességem is sokat romlott, sőt memóriaproblémákkal is küzdök, melyek a tanulmányaimra is rossz hatással vannak. Már az is eszembe jutott, hogyan fogom így letenni a vizsgáimat”

– mondta a fiatal nő, aki végül úgy döntött, felkeres egy orvost, és kivizsgáltatja magát.

Hasonló tünetekkel küzd a negyvenes évei elején járó Dávid is, aki tavaly szeptemberben lett covidos, vagyis már több mint egy éve tartanak problémái. Diához hasonlóan a koronavírus-fertőzés nála sem okozott súlyos tüneteket, ami azonban utána következett, már sokkal jobban megviselte.

Már a betegségem alatt is azt tapasztaltam, hogy nehezebben alszom, majd a szaglásom és az ízlésem is elment. Utóbbi szerencsére néhány hónap múlva visszajött, az álmatlansággal azonban azóta is küzdök” – mondta.

Dávid azért is találja ennyi idő után furcsának a történteket, mert nem kávézik, nem él egészségtelenül, és igyekszik sokat sportolni is, de tavaly óta gyakorlatilag nem emlékszik olyan napra, amikor rendesen kialudta volna magát.

Vagy nehezen alszom el, vagy sokkal hamarabb ébredek, mint szeretném, ez teljesen változó. Sajnos az álmatlanságom a munkámra is hatással van, hiszen állandóan fáradt vagyok, sokkal nehezebben koncentrálok, és nem tudok úgy odafigyelni, mint kellene” – mondta.

Dia és Dávid története nem egyedi. Arról, hogy a Covid-19 hosszú távon neurológiai problémákat, ezen belül is szorongást, depressziót, pánikrohamokat vagy álmatlanságot okozhat, régóta cikkeznek tudományos szaklapok. A jelenség a kutatókat nem érte teljesen váratlanul, a koronavírusokról már korábban is bebizonyították, hogy hatással vannak az idegrendszerre. A SARS és a MERS járvány után sokan számoltak be neurológiai tünetekről, a jelenség azonban akkor még csak a tudományos szaklapokban tűnt fel.

A Covid-19 járvány ezt is megváltoztatta: egyre több orvos figyelt fel arra, hogy pácienseinél hetekkel, néha hónapokkal a fertőzés után is maradnak tünetek, mára pedig már több százezer emberen végzett kutatások bizonyítják a “hosszú Covid” szindróma létezését. Az első nagyobb vizsgálatok már tavaly nyáron kimutatták, hogy három hónappal a fertőzés után jelentősen csökkenhetnek a kognitív funkciók, megnő a hangulatzavar és a szorongás előfordulása. Arra azonban még egy évet kellett várni, hogy kiderüljön, a jelenség elterjedtebb a vártnál és az esetek ötödében fél évnél tovább is eltarthat.

A Medical News című brit orvosi lapban például egy családorvos számolt be arról, hogy poszt-Covid tünetei miatt az elmúlt 18 hónapban nem tudott visszamenni dolgozni. A nő még egy Vuhanból hazatért betegétől kapta el a koronavírus alfa variánsát.

„A kognitív funkcióim jelentősen romlottak, olyan, mintha köd ülne az agyamon. Nem tudok koncentrálni, vagy egyszerre több dologra odafigyelni. Könnyen elveszítem a beszélgetések fonalát, és memóriazavarom van” – magyarázta, ennyi idő után miért nem mer visszatérni még mindig rendelőbe.

A folytatásért KATTINTS IDE!

Ez is érdekelhet!

Te érzed magadon? – A mentális egészségben is járványt hozott a COVID

Forrás: https://napidoktor.hu/index