Ezekre figyeljen, hogy jól induljon az új éve

Hangosan, sokan együtt lenni, és kézben tartani a január 1-jei történéseket – ezek a legfontosabb javallatok a jó szilveszterhez és újévhez. Persze, az sem mindegy, közben mit eszünk.

A világ minden táján zajosan, trombitákkal, tűzijátékokkal búcsúztatják az óévet, ami régi szokás, és nem véletlenül alakult ki, célja eredendően a gonosz elűzése.

Bár a szokás kezdetének idejét nem nagyon lehet meghatározni, az látszik, hogy hosszú ideje töretlen, és az emberek a petárdázás, trombitafújás előtt is megtalálták a módját az ünnepi zajkeltésnek – mondta Lovas Kiss Antal, a Debreceni Egyetem néprajzkutatója.

A gonosz takarodjon, a legények menjenek haza

A XVIII., XIX. századi parasztember például ostort csattogtatott. Hajdúdorogon és Hajdúhadházán a férfiak a terelő eszközt pattogtatva jártak házról házra, nagy zajjal mentek be a portákra, és amikor beköszöntek, megkérdezték, megfordíthatják-e Szent Péter gulyáját.

Hajdúszoboszlón a csergetés nevű szokás dívik, amely korunkban ismét erőre kapott, és évről évre nagyobb ünnepség szerveződik köré, ma már inkább fesztiválnak tekinthető, koncertekkel, tűzijátékkal. A csergetés szintén régi szokás, az egyik helyi monda szerint a szoboszlói asszonyok kolompszóval és ostorpattogtatással ijesztették el a települést fenyegető török sereget az 1660-as év végén. Egy másik történet szerint, amikor a hajdúk kiűzték a török martalócokat, Szoboszlóra hatalmas köd ereszkedett, ezért nem találtak haza a vitézek, a feleségeik pedig nagy zajt keltve segítettek tájékozódni nekik – mondta Lovas Kiss Antal.

Együtt jobb

A néprajzkutató szerint nagyon fontos a szokások közösségi jellege, hogy az emberek egymással összefogva űzzék el a gonoszt, akitől mindenki tart. Az év legsötétebb időszakában, ráadásul egy olyan pillanatban, ami meghatározza a következő évet, különösen fontos a védekezés a gonosz erők ellen– tette hozzá.

Ki mint kezdi

Újév kapcsán több olyan hagyomány is ismeretes, amelynek célja a szerencse biztosítása. Általános elképzelés, hogy a január 1-jén történtek kivetülnek az egész évre, meghatározzák a következő 364 napot is. Ennek megfelelően az év első napján óvakodni kell például a családi veszekedésektől, a házból pedig nem szabad semmit kiadni, mondván, hogy akkor egész évben minden kimenne az ajtón.

A termékenység biztosítása más napokon is jellemző, de január 1-jén az egész évre vonatkozik. A szokások közé tartozik az is, hogy abroncsból etetik a csirkét, hogy ne széledjenek szét, és mindig haza tojjanak.

Az sem volt mindegy, hogy az újévben milyen vendég érkezik először a házhoz. A XVIII-XIX. századi paraszti világban a férfiaknak kiemelt szerepük volt, úgy tartották, hogy kiemelt időpillanatokban – ami nem csak új év lehet, hanem például Luca-nap is – férfinak kell először érkezni, hogy szerencse legyen a háznál. A január 1-jei történések ebben az esetben is az egész évre kihatnak – tartották egykor az emberek.

Forrás: https://napidoktor.hu/index