Ezekért bírságolják idén a biciklizőket

A balesetek megelőzése érdekében a legfontosabb az lenne, hogy a kerékpárosok is tartsák be a rájuk vonatkozó szabályokat, köztük a sebességkorlátozást is. A helyszíni bírság összege ötezer forinttól ötvenezerig terjedhet, de a szabálysértési bírság akár 150 ezer forint is lehet.

Drága is lehet a biciklizés

A jó idővel együtt beköszöntött a kerékpáros szezon, ezért még körültekintőbben kell figyelniük egymásra az autóval és a két keréken közlekedőknek.

Az Országos Rendőr-Főkapitányság tájékoztatása szerint a tavaly 97 kerékpáros hunyt el baleset miatt, és közel 3500 biciklist ért valamilyen személyi sérülés.

A bringásoknak a felfestett kerékpársávot vagy a kijelölt kerékpárutat kell használni, ha erre van lehetőség. Ha nincsen, az úttesten kell kerékpározni. A járdán csak akkor lehet tekerni, ha az úttest nem alkalmas kerékpározásra, és akkor is vigyázni kell a gyalogosokra. Az úttesten általában lehet bringázni, de a buszsávot csak akkor szabad igénybe venni, ha ezt külön tábla engedi.

Néha kötelező a biciklis sisak

A bringásokra is vonatkoznak a sebességkorlátozások, lakott területen negyven, azon kívül ötven km/órával lehet haladni, de az utóbbi esetben csakis biciklis sisakban. A kijelölt kerékpárúton harminc, azokon az utakon, ahol gyalogosok is járhatnak legfeljebb húsz km/óra a megengedett sebesség.

Két keréken szabályosan

Sokan nem gondolják komolyan, hogy több közlekedési szabály a biciklisekre is vonatkozik, így nem is mindig tartják be ezeket. Például egyirányú utcába a forgalommal ellenkező irányból csak akkor szabad behajtani, ha azt kiegészítő tábla engedi. Ebben az esetben szigorúan az úttest jobb oldalán kell haladni, ha van felfestett kerékpársáv, akkor pedig ott.

A másik sokszor félreértésre okot adó helyzet, amikor a kerékpáros szeretne átkelni a zebrán, és bizonytalan, hogy vajon elsőbbsége van-e. Ebben az esetben csak akkor van elsőbbsége, ha leszáll a bicikliről és tolja, tehát gyalogosként közlekedik. egyéb esetben elsőbbséget kell adni és csak ezután tekerhet át a zebrán – tájékoztatott a Magyar Kerékpárosklub.

bicikliut_001
Kisgyerek a bringán

A KRESZ szerint kerékpáron csak 16 évesnél idősebb ember szállíthat 10 évnél fiatalabb gyermeket, és őt is kizárólag erre a célra kialakított ülésben.

Zéró tolerancia

A bringásokra vonatkozó zéró tolerancia kikerült a jogszabályokból, kivéve ha a főútvonalon kerekezik valaki, de továbbra is él a szabály, miszerint a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban kell lenni.

Ezt nézi a rendőr

Alapos közúti ellenőrzések alkalmával megnézheti a rendőr, hogy működik-e a csengő, a két egymástól független fék, van-e fehér színű lámpa elől és piros színű hátul, vannak-e fényvisszaverők és sárga küllőprizma az első keréken.

biciklizocsalad

Akár 150 ezer forint is lehet a bírság

A biciklisek a legtöbbször az irányváltoztatásra, a haladásra és a bekanyarodásra vonatkozó szabályokat sértik meg, de sokszor előfordul, hogy nem adják meg az elsőbbséget vagy nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedenk, így ezekért a szabálysértésekért fizethetik a néhány ezer forintos bírságtól az akár 150 ezer forintig terjedő büntetést.

Szigorúan tilos

A kerékpárosokra is szigorú KRESZ szabályok vonatkoznak, például nem szabad a biciklin ülve kutyát vezetni, elengedett kormánnyal tekerni, az autópályán közlekedni vagy biciklizés közben mobilozni.

Forrás: Hirado