Ennyire súlyos a COVID a gyerekekre nézve

Hiába a hónapok óta elérhető és megfelelő vakcinák sora, több mint két évvel a megjelenése után is nagy, és egyre nagyobb problémát jelent a koronavírus-járvány.

Világszerte küzdenek a vírus terjedésének kordában tartásával és a fertőzöttek egészségének megőrzésével. A Covid ráadásul nem csak a felnőttekre jelent veszélyt, a gyermekek körében is terjed, még ha a fiatalabbaknál nem is mindig olyan súlyos lefolyású, mint például az időseknél.

Mik a koronavírus tünetei a gyerekeknél?

Gyakori kérdésként merülhet fel az elmúlt időszakban minden szülőnél, hogy az óvodából, iskolából hazahozott betegség vajon koronavírus-e, milyen a Covid tünete a gyerekeknél, különösen például a nemrég megjelent és már leginkább fertőző delta variánsra nézve – számol be a Vg.hu.

Fotó: 123rf.com

A koronavírus tünetei a gyerekeknél a felnőttekhez hasonlóan lázzal, fejfájással kezdődik, de a hosszan tartó, száraz, fulladásos köhögés is az egyik velejárója a betegségnek.

A brit Egészségügyi Rendszer tájékoztatása szerint például akkor gyanakodhatnak a szülők a Covidra, ha a gyermek köhögése legalább egy órán keresztül tart, vagy 24 óra alatt 3 vagy több köhögőroham is rátör. Természetesen a Covid a kisgyerekeknél is előidézheti a már közismert szaglás- és ízvesztést.

A delta vírus tünetei a gyerekeknél ettől is eltérhetnek, ezekre is alaposan oda kell figyelniük a szülőknek. A Yale kutatása szerint például – amelyet a healthline.com szemlézett – a delta variáns kevésbé okoz köhögést és íz-, illetve szagvesztést a gyermekeknél. Ehelyett más jelek utalhatnak rá.

Ilyen delta tünetek lehetnek például a következők:

  • orrfolyás,
  • torokfájás,
  • láz,
  • kimerültség, bágyadtság.

Ritkább esetekben pedig a delta vírus okozhat:

  • gyomor és bélrendszeri tüneteket (például hányás és hasmenés),
  • kiütéseket,
  • has- és mellkasfájdalmat,
  • véreres szemeket.

Minden esetben, ha felmerül a fertőzés veszélye, érdemes háziorvossal konzultálni és PCR-tesztet végeztetni.

Fotó: 123rf.com

Mennyi a delta vírus lappangási ideje?

A koronavírus fertőzőbb, delta variánsa az alapváltozatnál gyorsabban megjelenhet a gyermekek esetében is.

A lappangási idő ugyanakkor esetenként eltérő: 2-14 nap között, leggyakrabban 3 és 7 nap között – általában a negyedik napon – jelentkeznek az első tünetek.

Ugyanakkor regisztráltak három hétnél hosszabb lappangási időt is.

Milyen lefolyása van a Covidnak a gyerekeknél?

A legtöbb esetben szerencsére a gyermekeknél nem fordul elő súlyos szövődmény a fertőzés kapcsán, de mindenképpen oda kell figyelni a betegségre. Amennyiben a helyzet nem súlyos, nincs szükség kórházi kezelésre, otthon is elláthatják a szülők a gyermeket.

Nagyon fontos ilyenkor odafigyelni a megfelelő folyadékbevitelre, mert a kiszáradás további súlyos következményekkel járhat. Szintén gyakran ellenőrizzék a gyermek légzését, különösen pihenés és alvás közben.

A többi, még nem megfertőzödött családtagnak érdemes ugyanakkor otthon is maszkot hordani, ha egy légtérben vannak a beteggel, illetve gyakrabban szellőztetni, hogy a levegő mozogjon a lakásban.

A folytatásért KATTINTS IDE!

A COVID oltás mellékhatásai a gyerekeket is fenyegetik

Forrás: https://napidoktor.hu/index