Élj a MOST-ban, avagy soha nem késő boldognak lenni

Legyen szó a legrosszabb vagy legjobb dologról, elmúlik. Erre nincs ráhatásunk. Amire viszont van, az az, hogy mennyire éljük meg a jelen pillanatot. Ha körbenézel, láthatod, hogy az emberek nagy része idejének legkisebb részét éli a MOST-ban.

Folyamatosan azon gondolkodik, hogy mit fog csinálni, mi lesz a következő lépés, mi lesz délután, este vagy a jövő héten, illetve az elmúlt eseményei kötik le a figyelmét. Így természetesen kialakul egy hiányérzet, hiszen nem élte meg a történést, és azt már csak a múltban tudja megtalálni az emlékei között. Ez alatt az idő alatt persze megint egy sor dologról marad le a jelenben és ez így megy tovább.

A tévedés minden kockázata nélkül kijelenthetjük, hogy egy párkapcsolatban a két ember csak és kizárólag akkor tudja megélni a megélhetőt, kihozni a maximumot egy érzésből, egymásból, ha mindketten a MOST-ban vannak.

Az már csak egy plusz adalék, hogy a legbiztonságosabb hely is a jelen pillanat. Az asztalos is akkor vágja le az ujját, amikor elkalandozik innen, a veszekedések is gyakran azért fejlődnek ki, mert a résztvevőket elragadta a múlt. Ez persze nem azt jelenti, hogy töröljük az eseményeket a fejünkből. Azok ott vannak, csupán nem akarok a múlt idősíkjából kommunikálni a jelenbe.

Mostanában nagyon divatos dolog lett ezzel „a jelen pillanatban levőséggel” foglalkozni. Ez a Carpe diem!, amit a tapasztalataim szerint sokszor félreértelmeznek.

A Carpe diem! pontos jelentése: ragadd meg a napot, használd ki az időt, élj a mában! Ennek manapság némileg elcsúszott az értelmezése, amely a média uralta társadalmunkban szinte már jelenséggé vált, és a fordítása pedig az „Élj a mának!” vezérelv lett. Ez pedig azt jelenti, hogy mindig tedd meg azt, amire az adott pillanatban vágysz, teljesen függetlenül attól, hogy mennyire erkölcstelen, etikátlan, másokat bántó vagy megbántó cselekedetről van szó. Sőt még akkor is, ha eredetileg én nem is akartam, de megteszem, mert lehet, hogy nem lesz holnap.

Az emberek nagy része az idejük nagyobbik felét vagy a múltban tölti, a már megtörtént  dolgok folyamatos ismételgetésével a fejében, vagy a jövő tervezgetésével. Sőt, a jövőtől való aggodalom tölti ki az elméjét. Elég keveset van a jelen pillanatban. Költői lenne a kérdés, hogy ez kihat-e a párkapcsolatára.

Tehát egyrészt azt mondjuk, hogy a múltbeli aggodalmak töltik ki az emberek figyelmét, de ezt az egészet még egy dolog nehezíti. Történetesen a társa. Mert mi is szokott történni? Nem elég az, hogy sérelem ért a múltban és az ember ezen próbálja túltenni magát, hanem van mellette valaki, aki adott esetben folyamatosan benne is tartja ebben. Egészen  konkrétan a múltbéli  sérelmek felhánytorgatására gondolok. Ez életveszélyes dolog. A gyerekekkel kapcsolatban is azt szoktuk mondani, hogy a múltban begyűjtött és kijavított rossz osztályzatokat később szigorúan tilos felhánytorgatni. Tehát, ha a gyerek kapott egy egyest és azt később kijavította, az év végi bizonyítványa négyes vagy ötös lett, nem illik azt mondani neki: „Na jó, négyes lett a bizonyítványod, de három hónappal ezelőtt begyűjtöttél egy egyest! Ezt azért ne felejtsd el, édes fiam.”

Ugyanezt a hibát a párkapcsolatban is viszonylag gyakran el szokták követni: a múltban begyűjtött és az adott esetben kijavított hibákat folyamatosan felhánytorgatják. Azt gondolom, hogy ha két ember ebben a témában hoz egy döntést és közös nevezőre jutnak a tekintetben, hogy ha történt valami sérelem, akkor addig beszélnek róla, addig ugrálnak rajta, addig cincálják jobbról és balról, amíg az teljesen ki nem simul, és mind a ketten azt nem mondják jó érzéssel, hogy jó, ezen most túlléphetünk, nos, akkor hatalmas lépést tettek a tudatosság irányába.

Amíg nem hoznak egy olyan döntést, hogy ezt többet nem fogják felhánytorgatni a másiknak, addig esélyük sincs arra, hogy a jelen pillanatban megéljék és élvezzék egymás társaságát, mert ott lesz az a véletlenül, időnként és randomszerűen felbukkanó dolog, hogy egymás „gombjának” a benyomásával újraélik a múltbeli sérelmet. Ezzel pedig nagyon rossz irányba kanyarodnak el. Tehát érdemes erre odafigyelni, érdemes erre időt szentelni, hogy már a nulladik lépésben leüljenek és megbeszéljék, hogyan kezelik ezt a későbbiekben. Utána már nem is kell mást tenni, csak konzekvensen ragaszkodni a megbeszéltekhez. Így nagyon nagy baj nem történhet, legalábbis ezzel kapcsolatban.

Pilát Gábor

Pilát Gábor az elmúlt húsz évben közel 33.000 embert képzett értékesítési, vezetői, valamint kommunikációs tréningeken, továbbá több mint 8 éve tart személyes coaching-ot, azaz terepmunkát az üzleti szférában. Az itt szerzett tapasztalat alapján már a kezdetektől azt figyelte meg, hogy az alapvető igazságok, összefüggések az élet minden területén használhatók. Nem is lehetne másképp, hiszen a mondás szerint, ami igazság az mindenhol az, ami pedig nem működik mindenhol, az nem volt igazság. 

Sorsfordulás

Tudja-e a sors, hogy mit akar?

Jókor jön-e, vagy zavar?

Boldogságot hoz, vagy bánatot?

És te melyiket vállalod?

Nagy a színház, sok a szerep,

Eljátszhatod mindegyiket,

De csak az a szerep való neked,

Melyben önmagadat leled.

Mert néha a sors sem tudja mit akar,

Jókor jön-e, vagy zavar.

Szerző: Pilát Gábor

Forrás: https://napidoktor.hu/index