Egyre gyakoribb a külföldi gyermekvállalás

A magyar fiataloknál tapasztalható külföldi gyermekvállalás növekedése, az asszimiláció és az alacsony termékenység az a három népesedéspolitikai téma, amellyel Magyarországon mindenképpen foglalkozni kell.

„Az elmúlt öt-hat évben indult meg a fiatalok tömeges kivándorlása, és ma már a gyermekvállalási korban lévők hét-nyolc százaléka külföldön tartózkodik, pedig egy évtizede ez az arány egy-két százalék volt” – mondta Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos titkára. – „Tudható és várható volt az elvándorlás, ennek ellenére Magyarország nem készült fel erre a tendenciára. Még arról folyik a vita, hogy miként lehet megakadályozni az elvándorlást, a helyzetet azonban nehezíti, hogy nálunk nincs gazdája az államigazgatásban ennek a kérdésnek.”

Nem vagyunk egyedül a problémával Európában, de a hasonló helyzetbe került országokban, amelyek öt-hat évvel járnak Magyarország előtt – mint például Lengyelország és a Baltikum államai – már születtek jó gyakorlatok arra, hogy a vándorlási veszteséget csökkentség.

terhes4803

Az asszimilációval kapcsolatban a titkár kifejtette: „A Kárpát-medencében a vegyes párkapcsolatokban született gyermekek általában a többségi nemzethez tartozók lesznek. Ennek részben az az oka, hogy nincs presztízse a magyar nyelvnek, a vegyes családban élők számára nem vonzó a magyar nyelv megtartása. A nyelv presztízsének visszaállítása mellett fontos volna vonzó, színvonalas, jó iskolarendszert teremteni, hogy a vegyes családokban is felmerüljön, magyar iskolába adják a gyereket.”

Magyarországon tartósan alacsony a termékenység, a statisztikában pedig a gyermekvállalási kedvet nézik, hogy több gyerek szülessen. Ugyanakkor a politikai cél mintha 2010 óta az lenne, hogy a középosztálybeli házaspárok termékenysége nőjön. Míg a termékenység növelése megoldható, a három feltétel együttes megvalósítása nagyon nehéz – jelentette ki.

„Az elmúlt évek termékenységcsökkenése kizárólag arra vezethető vissza, hogy a házasságban született gyerekek száma csökkent – négy év alatt 60 ezerről 48 ezerre -, miközben a házasságon kívüli termékenység stabil maradt” – mondta Kapitány Balázs. – „2012 óta az anyák többsége házasságon kívül vállalja első gyerekét. A főváros és Győr-Moson-Sopron megye kivételével az országban már mindenütt jellemzően házasságon kívül történik a gyerekvállalás, bizonyos területeken ez az arány kétharmad feletti.”

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.