Egy rettegett kór – A szifilisz

Számos néven ismerjük, de ugyanarról az egy betegségről van szó. A szifiliszt ráadásul sokan hiszik gyógyíthatatlannak és halálosnak, de tényleg ilyen súlyos a kór?

Ha valaki nemi betegséget kap el, annak nemcsak a betegség kellemetlen, néha kifejezetten kínzó tüneteivel kell megbirkóznia, de azzal a megvetéssel is, ami a környezetéből árad felé. Nincs ez másképp a szifilisz esetében sem, ám mint szinte minden fertőzésnél, itt is van néhány kivétel, amikor még nemi érintkezés sem kell, hogy a baktérium bejusson a szervezetbe és ott elkezdje romboló munkáját.

Vérbaj, bujakór, franc – ha ezeket halljuk, akkor is ugyanerről a nemi betegségről van szó. Bár a nemi fertőzések közt nem a leggyakoribb előfordulású kór, mégis a legismertebbek közé tartozik.

Leggyakrabban valóban szexuális úton terjed, a nyálkahártya mikroszkopikus sérülésein keresztül, ám az anya is megfertőzheti újszülött gyermekét szülés közben, illetve külső sérüléseken keresztül is közvetlenül bekerülhet a véráramba – a legújabb kutatások szerint például épp a higiénia fő úttörőjének tartott Semmelweis Ignác is egy boncolás során, sebfertőzés útján kapta el a betegséget.

A második szakasz a néhány tünetmentes hét után veszi kezdetét, amikor már a bőr nagyobb felületein jelennek meg kiütések, szinte mindenhol megnagyobbodnak a nyirokcsomók, valamint gyulladásos gócok alakulnak ki a csonthártyában és az ízületekben. Ezt követően újabb tünetmentes időszak következik, ami akár évekig, de évtizedekig is tarthat. A beteg ilyenkor nem is tudja, hogy a baktérium a szervezetében van, ezért különösen veszélyessé válhat, hisz tudtán kívül sorra fertőzi partnereit.A betegség több stádiumban zajlik, az első tünetek 1-3 héttel a fertőzés után jelennek meg a nemi szerveken, előbb fájdalommentes fekély, majd a lágyéki nyirokcsomók enyhe duzzanata formájában. Ezek általában rövid idő után maguktól el is múlnak, így a beteg talán nem is tulajdonít jelentőséget neki, miközben a kórokozó tovább terjed a szervezetében, és lehet, hogy pár hónap múlva, de akár évekkel később okoz súlyos szövődményeket.

A harmadik stádiumban, ami a fertőzéstől számítva lehet 3, de akár 30 év múlva is, már a szív- és érrendszer, illetve az idegrendszer is károsodik, a beteg ilyenkor már nem fertőz, ám saját szervezetében is visszafordíthatatlanok az elváltozások.

Ha időben orvoshoz kerül a beteg – az első vagy második tüneti fázisban -, egyszerű antibiotikumos kezeléssel teljesen gyógyítható. Védőoltás nem létezik ellene, ezért megelőzni kizárólag kellő körültekintéssel lehet, a partnerek nem túl gyakori váltogatásával, valamint szűrővizsgálatok igazolhatják a fertőzésmentességet.

Forrás: https://napidoktor.hu/index