Egészségügyi világnap: Hiába hallanak sokan a HPV-ről, fogalmuk sincs, mit jelent

Bár tízből kilencen hallottak már a HPV-ről, mégis, közülük minden tizedik válaszadó tévesen definiálja a vírust: összekeverik a hepatitisszel, a HIV-vel, sőt van, aki a herpesszel is.1

A megkérdezett anyukák 81%-a tudja, hogy létezik HPV elleni vakcina, mégis mindössze 3%-uk adatta be magának.1 Pedig a prevenció (különösen a védőoltások) fontosságára a közelmúltban kitört kanyarójárvány is rávilágított: a védőoltásokkal számos vírus okozta megbetegedés megelőzhető, így például a Romániában több halálos áldozatot követelő kanyaró, vagy épp a tartós HPV-fertőzés miatt kialakuló méhnyakrák, amelyben évente csaknem 500 nő veszíti életét Magyarországon.2

A kanyaró elleni oltás 1969 óta a hazai oltóprogram része, a hosszú távú védettség kialakítása érdekében pedig 1989-től két alkalommal kapnak oltást a gyerekek. A programnak köszönhetően mára az átoltottság 98%-os, a szomszédos országokban azonban nem mindenhol ilyen jó az arány.4 A közelmúltban kitört kanyarójárvány több halálos áldozatot is követelt Romániában, a megbetegedésekért pedig többek között az átoltottság hiánya volt a felelős.5

Bár sokan tudják, hogy az oltások védelmet jelenthetnek heveny megbetegedések (például a kanyaró) ellen, a hosszú idő alatt kialakuló rákos megbetegedésekkel (például a HPV-okozta méhnyakrákkal) szemben is léteznek hatékony vakcinák.6 A szülők többsége mégis bizonytalan: a HPV elleni oltást ismerők közül csak minden harmadik anyuka tervezi beadatni a gyermekének.1

hpv

Sok a téves információ: a Dunántúlon élők a legtájékozatlanabbak

A legfrissebb hazai kutatás szerint ugyan tízből nyolcan ismerik a HPV rövidítést, de csak a válaszadók fele tudja megmondani, hogy pontosan mit jelent, minden tizedik megkérdezett pedig hiába hallott róla, tévesen definiálja a vírust. Összekeverik a hepatitisszel, a HIV-vel, sőt, a tüdőbetegséggel is, illetve azt gondolják, hogy a vírus influenzát, herpeszt vagy agyhártyagyulladást okozhat.1 A nyugati országrészben élők a legkevésbé tájékozottak: közülük minden harmadik megkérdezett olyan betegséget említett, ami nem köthető a HPV-hez.1

A HPV-ről sokan még mindig azt hiszik, hogy csak a nőknél okozhat problémát, és szinte kizárólag a méhnyakrákot hozzák összefüggésbe a vírussal: azok közül, akik hallottak már a HPV okozta megbetegedésekről, tízből hatan a méhnyakrákot jelölték meg a HPV következményeként, és csak elenyésző azoknak a száma, akik más megbetegedést is fel tudtak sorolni.1 „A nemi szervi szemölcsöt mindössze a válaszadók 1%-a kötötte a HPV-hez, pedig ez a kifejezetten kellemetlen betegség minden tizedik férfit és nőt érint élete során legalább egyszer.2 Fontos kiemelni a vírus okozta szeméremtesti és hüvelyrákot, a fej-nyaki daganatokat és a végbélnyílás körüli rákokat is, amelyek szintén kialakulhatnak a fertőzés miatt” – hívta fel a figyelmet az egészségügyi világnap alkalmából Dr. Szőnyi György, szülész-nőgyógyász szakorvos.

hpv elleni vedooltas

Nem féltjük eléggé magunkat

 „A HPV elleni védőoltást a szexuális élet megkezdése előtt a legideálisabb beadatni, ezért a szülők edukációja rendkívül fontos” – hangsúlyozta Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolájának alapítója. „Az állami oltóprogramnak köszönhetően a 12 évesnél idősebb lánygyermeket nevelő anyukák jóval tájékozottabbak, mint a társaik, az érintettek fele azonban még így sem tervezi, hogy beoltassa a gyermekét. A félelmek és a tévhitek ledöntése, valamint a prevenció fontosságának hangsúlyozása továbbra is kulcsfeladat.” – tette hozzá.

A saját egészségükre sajnos még mindig nagyon kevés figyelmet fordítanak az anyukák: az összes megkérdezett mindössze 3%-a oltatta be magát HPV ellen, de a 30-59 éves korosztályban még ennél is alacsonyabb az arány: 0,4%-uk kért védőoltást.1

A méhnyakrák épp a harmincas éveiben járó nőknél alakul ki a leggyakrabban, ezért nagyon fontos, hogy harmincon túl is megfontoljuk a védőoltás beadatását, és rendszeresen részt vegyünk méhnyakrákszűrésen. Mivel a szervezetben egy legyőzött HPV-fertőzés után sem alakul ki természetes úton a védettség, az oltás kulcsszerepet játszik az újrafertőződés elkerülésében” – hívta fel a figyelmet Dr. Szőnyi György. „A 2-, 4- és 9-komponensű vakcinák hatékony védelmet nyújtanak számos HPV okozta daganatos megbetegedéssel szemben. A legújabb, 9-komponensű oltás például innovációt jelent a rákmegelőzésben: csaknem 100%-os védelmet biztosít a vakcinában található HPV-típusok által okozott méhnyakrákkal szemben.3 A megelőzésre fiúként és férfiként is érdemes ügyelni, hiszen a HPV náluk is okozhat olyan daganatos megbetegedést (például végbélnyílás körüli rákot), amely ellen az oltás védelmet nyújthat. A vakcinák közül bármelyiket kérhetik a kezelőorvosuktól, 9 éves kortól.” – tette hozzá a szakértő.

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.