Dohánymentes otthon 2012-05-09 Blog Megosztás: Tweet Ha dohányzunk, az egész otthonunk átveheti a kellemetlen szagokat. Most összegyűjtöttünk néhány praktikát, mellyel újra frissé tehetjük a levegőt. Talán már velünk is megesett, hogy belépve egy ismerősünk lakásába kellemetlen dohányfüst szagot éreztünk, hiszen a dohányosok már nem is érzik az állott füstszagot, ezért sajnos nem is tesznek ellene semmit. Pedig a függönyeink, a szőnyegeink, a tapétáink, vagy éppen a bútoraink nagyon könnyen átitatódhatnak a füst szagával. Ha semmiképp se bírjuk ki, hogy ne dohányozzunk a lakásban, akkor először is figyeljünk oda az alapos szellőztetésre. A különböző légszűrőket, szagelszívókat is bevethetjük, melyeket kifejezetten erre a célra fejlesztettek ki. Miután megszüntettük a zavaró szagokat, a helyébe kellemes illatok lépjenek. Igyekezzünk természetes illatosítókat használni, hogy ne terheljük feleslegesen a tüdőnket vegyszerekkel. Helyezzünk el a szobában különböző zsákocskákat, szárított virágokkal és fűszerekkel, amik nemcsak illatosítanak, de magukba is szívják némiképp a füstöt. Egy másik lehetőség a párologtatás vagy olajmécsesek égetése. Párologtassunk néhány csepp illóolajat, melyeknek változatos illatai más-más hangulattal tölthetik meg a szobánkat, vagy akasszunk fel a szobában egy vászonkendőt, melyet előzőleg átitattunk kedvenc illóolajunkkal. Egy újabb jól bevált praktika, ha rózsaszirmokat összekeverünk sóval és néhány csepp tiszta alkohollal, melyet egy dekoratív tálba helyezünk, majd elpárologtatjuk a szobában. Akár saját magunk is készíthetünk potpourrit, gondosan összeválogatott szárított virágokból és fűszerekből, mely nemcsak illatosít, hanem mutatós dísze lehet a szobának. A lényeg, hogy ne essünk át a ló túloldalára, és ne halmozzuk a különböző illatokat, figyeljünk oda a harmóniára. vid4u.init(480,360,’9msjlKYrMD’,null,3); Forrás: