Döbbenetes kijelentés: Vége a Covid járványnak

Úgy tűnik, kezd veszíteni erejéből az Egyesült Államokban az omikron variáns, ahol napi szinten volt, hogy egymillió feletti fertőzésszámot is jelentettek. A Washingtoni Egyetem professzorai szerint kijelenthetjük, hogy a COVID, mint világjárvány, már a múlté. Mint vírus? Az már más kérdés.

A Bloomberg beszámolója szerint kezd veszíteni erejéből az omikron-hullám Amerikában, igaz, a szakemberek azt mondják, idő kell még ahhoz, hogy a teljes országra nézve kijelenthető legyen az omikron visszahúzódása – adta hírül a Portfolio.hu.

Úgy tűnik, hogy az USA legnépesebb területein is olyan gyors felfutási és ereszkedő pályát mutat be az omikron, amit korábban Dél-Afrikában és Európa egyes területein is látni lehetett. A lap ugyanakkor kitér arra, hogy az omikron-hullám alakzata eltér Amerika egyes területein, főként a vakcinázottsági számok és a szabad kórházi kapacitás miatt. Bár ennek a variánsnak enyhébb tünetei vannak az eddigi adatok szerint, így se ad kevés munkát az egészségügyi dolgozóknak, ráadásul ezúttal úgy tűnik, a gyerekek is jobban érintettek.

Fotó: 123rf.com

A Washingtoni Egyetem Egészségügyi Mérési és Értékelési intézetének becslése szerint

Amerikában a hét elején tetőzhetett az omikron-hullám.

Az előrejelzés szerint azonban azokban az államokban, ahol később kezdett el terjedni az omikron, későbbi tetőzés várható.

Olyan gyorsan csökkennek az omikronos esetszámok, amilyen gyorsan felfutottak – mondta el az előrejelzést elkészítő egyik szakember. Szerinte lesz még pár kemény hét Amerikában, különösen a kórházak számára, de február közepére, márciusra már kedvező lesz a helyzet.

Fotó: 123rf.com

Az amerikai járványügy adatai szerint az országban az 5 éves, illetve annál idősebb állampolgárok nagyjából 80%-a kapott már legalább egy, koronavírus elleni oltást. De vannak olyan államok, például Idaho, Wyoming vagy Louisiana, ahol alig tudnak 60% fölé kerülni.

A variánssal fertőződő betegszám tetőzésének ellenére a CDC becslései szerint a következő hetekben még várhatóan megnő a koronavírus miatt elhunytak száma.

A Washingtoni Egyetem nyilatkozó professzora azt is elmondta:

A Covid-19, mint világjárvány, az intézmény véleménye szerint már a múlté. De a Covid-19, mint vírus, még sokáig közöttünk lesz.

Olvasd el ezt is!

COVID – Már februárban feloldják a korlátozásokat

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.