Cukorbetegség esetén ezek a kötelező vizsgálatok!

A cukorbetegség egy igen gyakori és veszélyes szövődménye a diabeteszes láb, mely elhanyagolt esetben akár járásképtelenséget, sőt, amputációt is okozhat. Hogy ez elkerülhető legyen, fontos, hogy a beteg rendszeresen vegyen részt szűréseken, melyek során kiderülhet, hogy vajon milyen szinten károsodtak az idegek. A vizsgálatokat dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbeteg Központ diabetológusa ismerteti.

Bizsergés, bőrszárazság és csökkent fájdalomérzet- a diabéteszes láb

A cukorbetegség egy olyan állapot, mely komoly hatást gyakorol a testben lévő erekre és idegekre. Probléma gyakran a lábaknál jelentkezik és kialakul az ún. diabeteszes láb. Ez a kezdetekben komoly panaszokat nem okoz, viszont az illető pl. észreveheti, hogy a talpán a bőr kiszárad, berepedezik. Ennek oka, hogy ekkor a láb statikája megváltozik, máshová kerül a súlypont és a járás kissé bizonytalanná válik. A dehidratácó elsősorban a verejtékmirigyek csökkent működése miatt alakul ki, ezért a bőr kiszárad. A diabeteszes lábbal küzdőknek a lábuk sokszor bizsereg és zsibbad, és olyan, mintha egy láthatatlan zoknit viselne. Ezen kívül előfordulhat, hogy a beteg bőre fokozottan érzékennyé válik a kissé szélsőségesebb hőmérsékletre, illetve csökken a fájdalomérzete. Ez utóbbi komoly gondokat okozhat, ugyanis ezáltal jelentősen megnő a sérülésveszély és az illető van, hogy észre sem veszi a keletkezett sebeket, ami a fertőzéseknek kiváló táptalajt szolgáltat.

Fontos a rendszeres szűrés

“Cukorbetegség esetében a súlyos szövődmények magas rizikója miatt fontos, hogy a beteg rendszeresen részt vegyen bizonyos szűréseken. Évente az alsó végtagok vizsgálatát neuropátia irányában is el kell végezni, ahol az esetleges idegi károsodásokat vizsgálják. Fontos a tünetek és panaszok megbeszélése, valamint a láb, kiemelten a talp vizsgálata, melynek során a bőrszárazság, deformitás, fájdalomérzet csökkenése, valamint az esetleg fennálló talpi fekély kerül felfedezésre”– mondja dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbeteg Központ diabetológusa.

Neuroteszt

A teszt során a verejtékmirigyek aktivitását ellenőrzik, ugyanis diabetes esetén a vegetatív funkciók romlása a verejték elválasztását is negatív irányba befolyásolja. Az otthon is elvégezhető neuroteszt valójában a diabeteszes láb korai felfedezését hivatott támogatni, méghozzá egy speciális tesztcsík segítségével, amivel az izzadás mértéke ellenőrizhető.

Riedel- Seifert -féle kalibrált hangvilla-teszt

A diabeteszes láb a kezdeti fázisban nem mindig okoz figyelemfelkeltő tüneteket, ám speciális tesztek segítségével már ekkor is megállapítható a károsodás. A kalibrált hangvilla teszt során a láb vibrációérzetét vizsgálják, méghozzá úgy, hogy a villát rezgésbe hozzák, majd a lábra helyezik. A páciensnek szólnia kell, mikor már nem érzi a rezgést-amennyiben ez egy bizonyos érték alá csökken, úgy fennáll a neuropátia, mivel csökkent vibrációérzetet jelez.

Semmes-Weinstein -féle monofilamentum teszt

A teszt a talpi fekély szempontjából magas kockázatú betegek azonosítására szolgál. Ekkor egy speciális nylonszálat helyeznek a talp különböző részeire, melyet jó esetben a páciens érez is. Amennyiben ez nem így van, akkor az csökkent fájdalomérzetről tanúskodik, ami előrejelzi a talpi fekély megjelenését.

Tip Therm próba

Diabeteszes láb esetén a hőérzet zavaros. A Tip Therm próba a hideg-meleg érzet károsodásának mértékéről ad információt. Az eszköz egyik fele fém, a másik műanyag polimer. Normál esetben az illető különbséget tud tenni a kettő között, mivel a fémet hidegebbnek, az utóbbit melegebbnek érzi. Idegi károsodás esetén azonban a beteg nem tud különbséget tenni a kettő között.

Reflex vizsgálat

Mindezeken kívül fontos rendszeres reflex vizsgálaton is részt venni a cukorbetegeknek- azon belül is a szakember elsősorban az Achilles és a térdkalács refleixeit nézi. Amennyiben csökkent vagy egyáltalán nincs reflex válasz, úgy az kóros állapotot jelez.

Forrás: