Csecsemőkori alvászavar felnőttkorban!

Azok a csecsemők, akik nehezen alszanak el és többször felriadnak, nagyobb eséllyel küzdenek majd később is alvászavarokkal. A kutatók 359 anyát kértek meg, hogy töltsenek ki kérdőívet gyermekeik alvási szokásairól. Az eredmények a Pediatrics című folyóiratban jelentek meg.

Kiderült, hogy kicsiként alvásproblémás gyerekek 10 százaléka tipegő korában is rossz alvó maradt. „Kutatások kimutatták, hogy az alvásmegvonás kihat a gyerekek napközbeni tevékenységére” – mondta el Dr. Hari Bandla, a Chicagoi Egyetem kórházának gyermek alvási specialistája, aki a kutatásban nem vett részt. „Ha nem alszanak az életkoruknak megfelelő ideig, akkor megváltozhat a mindennapi viselkedésük. Az alváshiány, vagy a rossz alvás negatívan hat a tanulási folyamatokra, mely kritikus fontosságú a fejlődésük szempontjából.”

Az új kutatás elsőként mérte fel a csecsemők és 3 év alatti kisgyermekek alvásproblémáit. A 10 évnél fiatalabb gyermekek nagyjából 70 százalékánál jelentkeznek alvási gondok az Amerikai Nemzeti Alvás Alapítvány 2004-es felmérése szerint, melyben 1500 gyerek vett részt. Az alvászavarok között szerepel a rémálom, az álmatlanság a nyugtalan láb szindróma, felriadás és az alvási apnoé, ami azt jelenti, hogy alvás során rövid időre kihagy a beteg légzése. Ezek miatt romlik az alvás minősége, így nappal fáradt marad az ember. Kutatások kimutatták, hogy kezelés hiányában az alvási apnoé fokozza a magas vérnyomás, a szívbetegségek, az elhízás és a cukorbaj kialakulásának kockázatát.

fiu baba

A felméréshez az anyák a gyermekük 6 hónapos, 1, 2 és 3 éves korában töltöttek ki kérdőíveket. A kezdetben is alvászavaros gyerekek 20-35 százalékánál két és fél évvel később is megmaradtak a problémák, a kezdetben rendesen alvók körében azonban csak 6-8 százaléknál jelentek meg később. Az anyák legtöbbike éjszakai felriadásról és rövidebb alvásidőről számolt be a 6 hónapostól 2 éves korig terjedő korosztályban. Az 1-3 éves gyerekek körében pedig leggyakrabban rémálmok zavarták meg a kicsik nyugalmát. A horkolást az anyák nem fogták fel problémaként. A megkérdezettek 12-20 százaléka számolt be gyermeke horkolásáról. „A horkolásra oda kell figyelni.” – figyelmeztetett Bandla. „Fontos tünete lehet az alvási apnoénak, ezért mindenképp meg kell mutatni orvosnak.

A társszerző, Kelly Byars, a Cincinnati Gyermekkórház alvásspecialistája azt javasolta, hogy a szülők figyeljék gyermekeik alvási szokásait. „Ha az elalvás tovább tart 15-20 percnél, ott valami baj lehet.” Az nem baj, ha egyszer-egyszer felkelnek, de ha nem tudnak visszaaludni, az gondot jelez. A kezelés során fontos a rendszeresség kialakítása. Le kell fektetni őket, amikor fáradtak, de még ébren vannak. Ha nem alszanak, akkor sem szabad őket kivenni a kiságyból.

Forrás: https://napidoktor.hu/