COVID – Megmenekült a sztár, leküzdötte a betegséget

Hosszú, egy hónapos csatát vívott a COVID-dal Bunyós Pityu. Az egykori olimpikon ugyan a padlóról felkelve, de végül legyőzte az agresszív betegséget.

Bunyóst kórházban kellett ápolni, ő maga kérte, hogy tegyék gépekre, mert életben akar maradni, a családja, a barátai és a rajongói várják vissza.

„Nagyon nehéz volt, ráadásul hosszú, összesen egy hónapot voltam beteg. Mindennap imádkoztam mindenkiért, hogy gyógyuljon meg. Rendkívül alattomos betegség ez, nálam is bármi megtörténhetett volna” – mondta a Blikknek Pityu, akit alaposan legyengített a koronavírus-fertőzés, és ennek nyomai még ma is jól látszanak rajta. Hatalmas izmai összeestek, a betegség kíméletlen pusztítást végzett a szervezetében.

„Tizenkét kilót fogytam, nagyon gyönge voltam. Most már egy hete itthon vagyok, próbálom visszanyerni az erőmet, de az az igazság, hogy nehezen megy. Mindössze egy kilót sikerült eddig magamra szednem, úgyhogy hosszú út áll még előttem. Ez a betegség – sajnos – az izmokat támadja először, belőlem jócskán lefaragott az egy hónap alatt” – tette hozzá.

„Amikor bekerültem, azonnal kértem, hogy tegyenek rá minden olyan gépre, amely segít a kór legyőzésében, a legerősebb kezelést kérem, mert meg akarok gyógyulni. Ezt meg is tették, gépekre kerültem, kaptam oxigént is, de lélegeztetőgépre szerencsére nem volt szükség. Hogy mennyire együttműködő vagyok, azt még a kórházban is elismerték, az ott dolgozóknak pedig nagyon hálás vagyok, nagyon rendesek voltak velem” – hangsúlyozta.

Pityu egy hete már otthon lábadozik, szerető felesége, Ilona gondoskodik arról, hogy a közönségkedvenc minél előbb erőre kapjon.

„Szeretnék mihamarabb visszatérni a színpadra, sok idő esett ki a betegség miatt. Sokat és jókat eszem, rengeteget vagyok friss levegőn és pihenni is próbálok eleget. A súlyomat kell visszaszereznem, a tüdőm szerencsére szépen javul. Bár a kórházban voltak olyan napok, amikor a telefonban sokan a hangomat sem ismerték fel, olyan rossz állapotban voltam, de érzem, hogy javul. Rengeteget edzettem a tüdőmet az életem során, ezért biztos vagyok benne, hogy rendbe jön” – ígérte Bunyós Pityu.

Ez is érdekelhet!

Friss – Kóbor János kritikus állapotban

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.