COVID – Így szerezheted meg a szuperimmunitást

Azok a COVID-19 ellen teljesen beoltott emberek, akiknél áttöréses fertőzés következik be, “szuperimmunitást” szereznek – állítja egy friss kutatás. A szerzők azonban figyelmeztetnek, hogy a helyzet korántsem egyértelmű. Ki mennyire és hogyan lesz védett? Mutatjuk.

Tanulmányunklényege, hogy a koronavírus elleni vakcina alapimmunitást nyújt. Ami erősödhet, attól függően, ami utána következik – mondta Fikadu Tafesse, a portlandi Oregoni Egészség és Tudomány Egyetem orvosi karának molekuláris mikrobiológia és immunológia professzora. A vizsgálatban – az egyetem munkatársai közül kikerülő – 26 oltott, ám áttöréses fertőzést elszenvedett személyt haonlítottak össze egy olyan csoport tagjaival, akik szintén oltást kaptak, de nem betegedtek meg COVID-19-ben – számol be a HáziPatika.hu.

Fotó: 123rf.com

A beoltott, majd a koronavírust elkapó embereknél jelentősen megnőtt az antitestek szintje. A növekedés néha 1000, vagy akár 2000 százalékos is lehetett, ami szinte szuperimmunitás” – mondta Tafesse az egyetem hírportáljának. Más vizsgálatok is igazolták, hogy a SARS-CoV-2 vírussal való megfertőződés, majd az azt követően beadott egy adag vakcina nagyon erősen véd az újrafertőződéssel szemben.

A fordított sorrend nem ajánlott

“Ez az egyik első tanulmány, amely kimutatta, hogy az oltást követő áttörésesfertőzés erősebb immunitást eredményez, mint a korábbi fertőzés vagy az oltás önmagában” – jelentette ki Monica Gandhi, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó szakértője a USA Today szerint.

Bár valószínűleg ugyanolyan védelmet nyújt, a fordított sorrend mégsem ajánlott. A védőoltás beadása előtti fertőzés Gandhi veszélyes, mert nem lehet megjósolni, hogy ki fog súlyosan megbetegedni.

Mivel úgy tűnik, hogy a rendkívül fertőző omikronmég a teljesen beoltott embereket is képes megfertőzni – noha az eddigi tapasztalatok szerint náluk enyhe vagy akár tünetmentes eseteket produkál – ezek az eredmények különösen izgalmasak.  Ha teljesen oltottként véletlenül ki vagyunk téve a vírusnak, elképesztő immunválaszt kapunk – mondta Tafesse. Azaz mindenkinek érdemes kérnie a harmadik oltást, még akkor is, ha korábban átesett fertőzésen.

Jól teljesít az emberi immunrendszer

“A felfedezés azt mutatja, milyen jó munkát végez az immunrendszer” – mondta Shane Crotty, a kaliforniai La Jolla Immunológiai Intézet professzora. Minden alkalommal, amikor azimmunrendszertalálkozik a vakcinával vagy a vírussal, egyre többet tanul és egyre jobban képes felvenni a harcot az adott variánssal és az esetleges, más változatokkal.

Fotó: 123rf.com

Az interneten sok más egyéb mellett olyan információk is terjednek, amelyek szerint a koronavírus-fertőzésből való felépülést követő oltás veszélyes, mert túlstimulálhatja az immunrendszert.

Ez totális badarság. Az összes vakcinakísérlet során tesztelték. A COVID-19 expozíciót követő oltás teljesen biztonságos” – szögezte le Crotty.

Erősebb védettséget élvezhet az új típusú koronavírus delta variánsával szemben, aki korábban átesett a fertőzésen, mint akit védőoltással immunizáltak – derült ki egy nagy létszámú izraeli kutatásból. Szakértők ugyanakkor mindenkit óva intenek attól, hogy a természetes úton lezajló fertőzésekre potenciális védekezési eszközként tekintsenek.

Gregory Poland, a Mayo Klinika oltáskutató csoportjának igazgatója szerint az emlékeztető oltás még mindig biztonságosabb, mint a SARS-CoV-2 vírussal való megfertőződés, különösen a súlyos betegség kockázatának kitettek, köztük a 70 év felettiek, a cukorbetegek és a legyengült immunrendszerűek esetében. Szerinte a legjobb, ha három adag mRNS-vakcinát kapunk, és soha nem fertőződünk meg. A szövődmények, köztük a hosszú COVID és mások megfertőzése még így is kockázatot jelentenek.

Azoknak, akik már átestek a fertőzésen és nem szeretnék beoltatni magukat, Crotty azt javasolta, hogy gondolkodjanak másképpen.

Ha legalább egy adag vakcinát kapnak, elképesztő immunitásuk lesz majd az omikron és minden más azonosított változat ellen” – mondta.

Olvasd el ezt is!

Óriási a szerepe a COVID elleni immunitásban: D-vitamin

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.