Bezárják az iskolákat, ha túlterheltek lesznek a Covid-kórházak

Romániában ezentúl felfüggesztik a jelenléti oktatást és online folytatják a tanévet azokban a megyékben, ahol a koronavírusos betegek számára elkülönített kórházi helyek 75 százaléka betelt – jelentette be pénteken Sorin Cimpeanu oktatási és Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Az intézkedésről a két tárcavezető közös rendeletet írt alá a járványügyi operatív törzstől (CNSU) kapott felhatalmazás alapján.

A tanári kar átoltottsági foka már nem szerepel a kritériumok között, tehát többé nem kell internetre költöztetni az oktatást azokban a – magas fertőzöttségű településeken működő – tanintézményekben, amelyekben a pedagógusok kevesebb mint 60 százaléka vette fel az oltást.

Fotó: 123rf.com

Az intézkedés egyelőre az összes romániai iskola nyitva tartását eredményezi, ugyanis jelenleg a Covid-kórházakban a férőhelyek alig 16 százaléka foglalt.

Cimpeanu szerint az óralátogatás két hónapja bevezetett, és most eltörölt feltétele már megtette hatását, mert a tanárok átoltottsága jóval meghaladta az – 50 százalék alatti – országos átlagot, és immár 70 százalék fölé emelkedett. Mivel azonban a jelenleg terjedő omikron vírusvariáns esetében az oltás csak a súlyosabb megbetegedéstől óv meg, de a fertőzéssel szemben nem nyújt száz százalékos védelmet, a hatóságok jobbnak látták, hogy csak abban az esetben próbálják az iskolák bezárásával fékezni a fertőzések terjedését, ha a kórházak leterheltsége veszélyesen megemelkedik.

A miniszter elmondta: minden megyében a csütörtöki adatok függvényében döntenek arról, hogy a következő héten óralátogatással, vagy online folytatódik-e a tanév, ha pedig – a Covid-kórházak 75 százalék fölötti leterheltsége miatt – valamely megyében be kell zárni az iskolákat, a tanintézményeket csak akkor nyitják meg, ha a kórházi leterheltség 70 százalék alá csökken.

Az egyes tanintézményekben akkor is áttérhetnek az online oktatásra, ha a közösségben megjelenik a fertőzés. Azokban az osztályokban függesztik fel a jelenléti oktatást, ahol egy héten belül legalább hárman megfertőződnek, illetve azokat a tanintézményeket zárják be, ahol az osztályok több mint felében fel kellett függeszteni a jelenléti oktatást.

Fotó: 123rf.com

Az egészségügyi miniszter rámutatott: jelenleg – az egyébként legalacsonyabb átoltottságú – Suceava megyében a legmagasabb, 34 százalékos a Covid-kórházak leterheltsége, a fővárosban a Covid-kapacitás 16 százaléka foglalt. Hozzátette: országos szinten mintegy 25 ezer kórházi helyet és intenzív terápiás ágyat különítettek el a koronavírusos betegek számára.

A szaktárca járvány-stratégiájáról Rafila elmondta: a családorvosok bevonásával akarják növelni a tesztelési kapacitást, több mint 200 Covid-kezelési központ megnyitásával tehermentesítik a kórházakat, és így a járóbeteg-ellátásban is hozzáférhetővé teszik az eddig csak kórházakban használt antivirális gyógyszereket.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) pénteki jelentése szerint az utóbbi 24 órában 9884 új fertőzést diagnosztizáltak, ami több mint duplája az utóbbi két hét átlagának. A napi jelentésben szereplő 27 haláleset valamivel kisebb a kéthetes mozgóátlagnál. Az egészségügyi rendszer terhelése több mint 40 százalékkal emelkedett múlt péntek óta: jelenleg 3490 fertőzöttet kezelnek kórházban. Az intenzív terápiára szoruló súlyos esetek száma – egy hét alatt 13 százalékkal – 456-ra emelkedett.

Olvasd el ezt is!

Ez nyújt abszolút védelmet az omikron ellen

Forrás: https://napidoktor.hu/index