Tehetünk az éjszakai bepisilés ellen?

Magyarországon körülbelül nyolcszázezer 4-15 év közötti gyermek él, s közülük megközelítően ötvenezernek van ágybavizeléses problémája.

A bepisilést ma is szégyellni való dolognak tartja a közvélemény, így gyermekek közel fele nem, vagy csak későn kap segítséget.

A szülők – tévhitek alapján – sokszor szomjaztatják a gyermeküket, vagy éjszakánként rendszeresen kiviszik pisilni, pedig a helytelen gyakorlat súlyos károsodást okozhat a gyermek személyiségében. A mai hazai viszonyok között a 3 éves bepisilő gyermekkel kevésbé elnézőek az emberek, mint más szervi betegségben szenvedőkkel, s a közösségbe kerülés akadálya is lehet az ágybavizelés.

A szülőknek tehát igenis foglalkozni kell ezzel a problémával. Fontos tudni, hogy a gyermek nem szándékosan pisil be. Nem tudja akaratlagosan szabályozni a vizelet tartását alvás közben. Az esti folyadékfogyasztás megszorítása nem oldja meg a gondot.

Mikor kell orvoshoz fordulni? – Mindenképpen figyeljünk az alábbi tünetekre
– Hirtelen megváltozik a pisilés módja, gyakorisága.
– Kétéves koron túl, ha a kicsi nappal nem tudja tartani a vizeletét, vagy bármilyen egyéb panasz kíséri a nappali pisilést.
– Az éjszakai vagy alvás közben jelentkező ágyvizeléshez nappali vizelési panasz is társul.
– Ha csak az éjszakai ágybavizelés jellemzi a gyermeket, és még nem volt szobatiszta, akkor 5 éves kor után.
– Ha másodlagos az éjszakai bepisilés, azaz legalább fél évig már száraz volt éjszaka, s ezután pisil be, minden életkorban vizsgálni kell a gyereket. A kiváltó okot fel kell tárni, mert azt megszüntetve a panaszok is megszűnnek.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.