GYED, GYES, TGYÁS – mi jár nekünk?

Már jóval azelőtt is, hogy gyermeket várnánk, elgondolkodunk rajta, vajon milyen juttatásokban lesz részünk a baba mellett. A rövidítések könnyen összezavarhatnak. Lássuk, melyik mit takar pontosan.

Számos megnevezés – pontosabban azok rövidítései – kavarognak a fejünkben, amikor azt próbáljuk kikalkulálni, mennyi pénz jár majd nekünk gyermekünk születése után. A rövidítések jelentésével, valamint azzal, hogy melyik meddig érvényes, nem árt tisztában lenni.  Melyekkel lehet élni, és mikor?

Milyen anyasági támogatások járnak?

Anyasági támogatás

Az anyagsági támogatást egyszer kapja az ember. A baba születése utáni 180 napon belül igényelni kell, ha ezután tennénk meg, elévül. Az a nő igényelheti, aki terhessége idején legalább négyszer részt vett terhesgondozáson. Ha koraszülés történt, akkor pedig legalább egy alkalommal megjelent a terhesgondozáson.

A támogatás összege 2013-ban gyermekenként 64.225 Ft, ikrek esetén gyermekenként 85.500 Ft.

GYÁS vagy TGYÁS támogatás

Amennyiben az anya a szülést megelőző két évben rendelkezik 180 biztosított nappal, a kicsi születését követően 168 napig jogosult szülési szabadságra. Az Országos Egészségügyi Pénztár GYÁS-t, vagyis (Terhességi) Gyermekágyi Segélyt juttat számára. Hogy ez mekkora összeg, az attól függ, hogy mielőtt az anya szülési szabadságra ment, annak kezdő napját megelőző naptári évben mekkora jövedelme volt. A jövedelem napi átlagkeresetének 70 százalékát kapja, melyből az SZJA-t is levonják. A támogatás 28 nappal a szülés várható időpontja előtt kérhető.

GYED támogatás

A gyermek 2 éves koráig jár. Adót és nyugdíjjárulékot vonnak le belőle. GYED-et, vagyis Gyermekgondozási Díjat akkor kap a szülő, ha a szülést megelőzően két éven belül biztosított volt 180 napon át, és igénybe veszi a fizetés nélküli szabadságot. Amennyiben megszűnik az anyuka biztosítási jogviszonya a TGYÁS támogatás ideje alatt, ugyanúgy jár neki a GYED támogatás, de csak ha magára a TGYÁS-ra való jogosultsága akkor keletkezett, amikor még megvolt a biztosított jogviszonya (vagyis szülést megelőzően 2 éven belül, 180 napon át biztosított volt), és saját háztartásban neveli a babát.

baba20

GYES támogatás

A Gyermekgondozási Segély a gyermek 2-3 éves koráig jár, ennek összege egyenlő az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével.

GYET támogatás

Gyermekgondozási Támogatás következik a GYES támogatás után. Akkor jár a szülőknek, ha három, vagy ennél több kiskorú gyermeket nevel. A támogatás a legfiatalabb gyermek 3. életévétől 8. életévének betöltéséig vehető igénybe. Az összeg a GYES összegével megegyező (vagyis az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege).

Születési támogatás

Egyszeri támogatás, melyet minden szülő a lakhelyén illetékes önkormányzattól kérhet, maximum 60 napon belül.  Területileg változó a támogatás összege is.

Gyermekápolási táppénz

Amennyiben a gyermek  ápolásra szorul, 1 éves koráig jogosult a szülő erre a támogatásra. Ha idősebb a gyermek, életkortól függően – és gyermekenként -, évenként jár táppénz, az év meghatározott naptári napjai után. Ha tehát 1-3 év közötti a beteg gyermek, 84 naptári napon át kap támogatást, 3-6 éves kor között 42 napon át (ha a szülő egyedülálló, akkor ez 84 nap), ha pedig a gyermek 6-12 év közötti, 14 napon át (egyedülálló szülőnél ez 28 nap) jár táppénz.

A támogatás összege a szerint alakul, hogy a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző évben mennyi volt a szülő jövedelmének naptári napi átlaga. Az összeg mértéke a távolléti díj 80 százaléka.

Gyermek után járó szabadság

Vagy pótszabadság, vagy fizetés nélküli szabadság formájában kérhető. Amennyiben a szülőnek a gyermeket 3. életévének betöltéséig gondoznia kell, vagy a gyermek 12 éves koráig otthoni ápolást igényel betegsége miatt, a fizetés nélküli szabadságot a munkáltató köteles kiadni. Pótszabadságot viszont bármelyik szülő igénybe vehet: attól az évtől kezdődően, amikor a gyermek született, a 16. életévének betöltéséig. A pótszabadság évente 2 nap egy gyermek esetén, két gyermek esetén 4 nap évente, ha 3 vagy annál több gyermek van, akkor pedig 7 nap évente.

Családi pótlék

A támogatás a gyermek születésétől kérhető, alanyi jogon jár. Ha közös háztartásban nevelik a gyermeket, a szülők bármelyike kérheti. Mindkettejüknek nyilatkozatot kell tennie, de csak egyikük igényelheti az ellátást.

2013-ban a családi pótlék összege a következőképpen alakul:
Támogatás egy gyermekes család esetén: 12.200.- Ft
Támogatás egy gyermeket nevelő egyedülálló szülő esetén: 13.700.- Ft
Támogatás két gyermekes család esetén: 13.300.- Ft gyermekenként
Támogatás két gyermeket nevelő egyedülálló szülő setén: 14.800.- Ft gyermekenként
Támogatás három vagy többgyermekes család esetén: 16.000.- Ft gyermekenként
Támogatás három, vagy több gyermeket nevelő egyedülálló szülő esetén: 17.000.- Ft gyermekenként
Támogatás tartósan beteg, ill. súlyosan fogyatékos gyermek esetén: 23.300.- Ft
Támogatás tartósan beteg, ill. súlyosan fogyatékos gyermeket egyedül nevelő esetén: 25.900.-

Forrás: