Csak bújnának már ki! – Hogyan könnyíthetnénk a baba fogzásán?

Egy kisgyermek első fogai már az anyaméhben kifejlődnek, ám a többiek – a tejfogak – 6 hónapos kora körül bújnak ki, nem kevés gondot okozva. Hogyan csökkenthetnénk a baba fájdalmait?

A fogzás, azaz a tejfogak megjelenése nemcsak a baba, hanem a szülő számára is problémás időszak. A fogak a kicsi féléves kora környékén kezdenek előbújni, de nem minden kisbabánál okoznak gondot – vannak gyerekek, akik kevésbé érzik meg, de olyanok is, akik a gyulladt, vöröslő íny mellett még az arc enyhe duzzanatától és kipirosodásától is szenvednek.

A fogzás miatt a kisgyermek többet nyáladzik, rág és harapdál, valamint gyorsabban „dühbe is gurul”. Alvását és étkezését ugyancsak zavarhatja a fogak növekedése. A baba kellemetlenségeit hasznos módszerekkel enyhíthetjük. Így nemcsak őt, de magunkat is megkímélhetjük a fogzás gyötrelmeitől. Lássuk, mi az, ami használ.

1.Fogzási gél: győződjünk meg róla, hogy kisgyermekeknek készült, speciális fogzási gélt használunk, nem pedig általános fájdalomcsillapító gélt, melyet a szájban kell alkalmazni. A cukormentes, kellemes ízű gél 2 hónaposnál idősebb gyerekeknek adható. Lidokain-hidrokloridot tartalmaz, mely enyhe érzéstelenítő. Csökkenti a zsibbadást, a fájdalmat és a kellemetlenséget. Cetalkonium klorid szintén van benne, mely a fertőzések ellen kiváló, ha a bőr sérült vagy gyulladt.

2.Fogzási gyűrű: ezeket a gyűrűket nyugodtan adhatjuk a fogzó babának – biztonságosan rágcsálhatja őket és közben enyhül a kellemetlenség érzet, valamint a fájdalomról is eltereljük vele a figyelmet. Vannak olyan típusok, melyeket a hűtőben kell tárolni használat előtt – ez is enyhíti a fogzás miatti fájdalmat és megnyugtatja a baba ínyét.  Hasznos alternatíva még a fent említett módszerek mellett egy hideg, nedves ruha.

3. Hideg italok: a hideg, cukormentes italok szintén segítenek megnyugtatni a baba ínyét és akkor is hasznosak, ha a kisgyermek fokozottan nyáladzik. Legokosabb hűs vizet adni neki, de ügyeljünk rá, hogy azért ne legyen túlságosan hideg!

A fogzással kapcsolatos kiütéseket is meg lehet előzni. Ha a fogzás jóval nyáladzóbbá teszi a babát, mint amilyen általában, győződjünk meg róla, hogy gyakran letöröljük-e az állát, nyakát és az arca azon részét, melyet a nyáladzás érint. Így könnyebb megelőzni a kiütések kialakulását.

Jó ötlet még, ha olyan ágyneműn alszik a baba, amely kellően nedvszívó, így nem kell órákon át a nyállal teleitatott párnán, takarón pihennie. A fenti tanácsokat a fogzással kapcsolatban bármikor alkalmazhatjuk – ám ha valamilyen különlegesebb probléma adódik, érdemes a gyermekorvoshoz fordulni tanácsért.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.