A gyerekek egészségét is károsíthatja a transzzsír

Az ovisok és az iskolások szervezetébe akár a menzai menüvel, a csecsemőkébe pedig az anyatejjel és az anya helytelen táplálkozásával is átjuthat a veszélyes anyag, a transzzsír.

Miért károsak a transzzsírok?

A transzzsírok olyan mesterségesen előállított, részlegesen hidrogénezett növényi olajok, amelyek negatív hatásait az utóbbi években több vizsgálat is bizonyította. Egyes kutatók szerint ma nincs más olyan élelmiszer-összetevő, amely ugyanannyi élelmiszerre vonatkoztatva nagyobb mértékű egészségkárosodást okozna.

Óvjuk az óvodásokat… és az iskolásokat is!

A gyerekek általában azt eszik, amit a felnőttektől kapnak. Éppen ezért olyan fontos, hogy helyes táplálásukra még inkább odafigyeljenek a családtagok és természetesen a közétkeztetéssel foglalkozó szervezetek is.

Az óvodai és iskolai étkezést biztosító cégek felelőssége, illetve fő feladata az, hogy megfelelő minőségű menüt biztosítsanak a gyermekek számára. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) 2009-es felméréséből azonban az derült ki, hogy az óvodák csaknem 10 százalékában a napi menü transzzsír-tartalma meghaladta a maximálisan ajánlott mennyiséget.

chips

 

Természetesen a szülők is sokat tehetnek gyermekük egészséges táplálkozásáért. Bevásárláskor nézzük meg jól a termékek címkéjét és ne vegyünk olyan desszertet (csokoládét, kekszet, nápolyit stb.), illetve élelmiszert, amely részlegesen hidrogénezett növényi olajat, zsírt vagy zsiradékot tartalmaz.

A csecsemők is veszélyben lehetnek

Bár a csecsemők közvetlenül nem fogyaszthatnak transzzsír-tartalmú ételeket, az anyatejen keresztül mégis bejuthat a szervezetükbe. A transzzsír kimondottan káros hatással van a gyerekek fejlődésére, különösen az agy működésére. Éppen ezért annyira fontos, hogy anyaként még jobban ügyeljünk arra, hogy mit eszünk.

Transzzsír lehet még az előbb felsorolt termékeken kívül a chipsekben, levesporokban, instant kakaó-, kávé-, és tejporokban, valamint a pékárukban is. Minden esetben nézzük meg a termék címkéjét, mielőtt azt beletennénk a kosarunkba. Egy-egy helyes döntés ugyanis akár életet menthet.

A transzzsír-rendelet segít!

Most februárban Magyarország lett a harmadik olyan EU-s ország, amely fellép a káros zsírok ellen. Ezentúl nem gyárthatnak hazai eladásra olyan élelmiszert, amely a megengedett értéknél több transzzsírt tartalmaz, viszont az egy éves türelmi idő miatt jövő év februárjáig még előfordulhatnak nagyobb transzzsír-tartalmú termékek a boltokban. A rendelet tehát segít visszaszorítani a transzzsírokat, a végső döntést viszont – hogy végül melyik terméket tesszük a kosarunkba – nekünk kell majd meghoznunk.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.