Házassági válság miatt alvászavaros babák

A házassági problémákkal küzdő párok csecsemői alvászavarokkal küzdhetnek, ami hosszú távon is hatást gyakorolhat a gyermekekre.

A Child Development folyóiratban megjelent tanulmányban Anne Mannering, az Oregoni Állami Egyetem munkatársa azt állítja, a kutatás azt mutatta, hogy a csecsemő kilenc hónapos korában fennálló házassági probléma összefüggésben állt a gyermek alvászavaraival, például az elalvás és a folyamatos alvás nehézségeivel 18 hónapos korában.

„Ha az alvászavarok megmaradnak, ez összefüggésben állhat a későbbi iskolai, figyelemhiányos és viselkedési problémákkal.” – állítja Mannering. „A szülőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy a házassági stressz már nagyon fiatal korban hatást gyakorolhat gyermekükre!”

alvaszavar

Ez volt az első olyan, a házassági problémák és a csecsemők alvása közötti kapcsolatot vizsgáló kutatás, amely egyértelműen kizárta a közös gének szerepét a szülők és a gyermekek között. A tanulmány során több mint 350 örökbe fogadott gyermeket nevelő családot kérdeztek meg, hogy így zárják ki a közös gének befolyásának lehetőségét.

Az eredmények azt mutatták, hogy a házassági problémák és a gyermek ezt követő alvászavarai közötti összefüggés a fejlődés korábbi szakaszában jelentkezik, mint korábban vélték. Kiderült, hogy a gyermek kilenc hónapos korában zajló házassági probléma fokozott alvászavarokat jelzett előre a gyermek 18 hónapos korában.

Az eredmények más tényezők, például a születési sorrend, a szülők szorongása és a gyermek nehéz természetének figyelembe vétele esetén is megállták a helyüket. Érdekes módon a kutatás szerint az ellenkezője nem bizonyult igaznak: a csecsemő alvászavarai nem jelezték előre házassági problémák kialakulását.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.