Kötelező védőoltás, egészséges gyerek

Az orvosok nem győzik hangsúlyozni a gyermekek egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen védőoltások fontosságát, mégis sok szülő ódzkodik a beadásuktól. Ennek egyik oka az, hogy sokan nem is tudják pontosan, mit kap meg a lurkó. Most áttekintjük, milyen védőoltások kötelezőek hazánkban.

A védőoltásoknak két formáját alkalmazzák: az egyik élő, de legyengített kórokozókat juttat a szervezetbe, ami ez által megtanul védekezni a betegség ellen, így ha „élesben” következik be a támadás, ellenanyag termelődik. Ilyenkor fennáll a veszély, hogy a szervezet megbetegszik az oltástól, de ez nem olyan súlyos. A másik fajtájában elpusztított kórokozó jut a szervezetbe – ezek kevésbé hatékonyak ugyan, de biztosan nem fertőzik meg a szervezetet. Magyarországon 2006 óta korszerűbb védőoltásokat használnak, ezeknek köszönhetően kevesebb alkalommal kerül sor a tűszúrásokra.

A BCG védőoltás

Ez az úgynevezett BCG oltást a legkorábban, már 6 hetes korban megkapja a csöppség a felkarjába. Az oltás megvéd a tüdőgumókór és a tubercolosis, vagyis tbc legsúlyosabb formáitól is, melyek régen sok kisgyermek halálát okozták. A sebet hat hónapos korban ellenőrzik: ha nincsenek látható nyomai, meg kell ismételni az oltást. Az injekció helye sokszor bepirosodik, megduzzad, akár nedves elváltozás is kialakulhat, ezek azonban spontán meggyógyulnak.

A DTPa-IPV-HiB védőoltás

Kettő, három és négy hónapos korban kerül sor az újabb védőoltások beadására: a sorban az első a diphteria, azaz torokgyík, második a pertussis, vagyis szamárköhögés, harmadik pedig a merevgörcs, tetanusz elleni oltás. Ehhez járul még hozzá a járványos gyermekbénulás és a Haemophilus influenza B típusa elleni védekezés. A korszerű védőoltásnak köszönhetően ma már nem legyengített kórokozót, hanem sejtmentes oltóanyagot juttatnak a szervezetbe. Az oltást a pici 18 hónapos korában ismét megkapja.

A MMR védőoltás

Az utolsó kötelező védőoltást, az MMR-t a kicsik 15 hónapos korukban kapják meg. Magában hordozza a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni oltóanyagot, legyengített kórokozók formájában. Az oltást 11 éves korban ismétlik meg.

Hepatitis B elleni védőoltás

A Hepatitis B a fertőző májgyulladás betegsége. Ez ellen 14 éves kora környékén kapja meg az első oltást a gyermek, egy hónap múlva emlékeztető oltásra van szükség, az elsőhöz képest 6-12 hónappal újra meg kell ismételni a teljes védettség érdekében.

Forrás: