Húsz millió forint a gyermek-egészségügy fejlesztésére

Tizenegyedik alkalommal hirdettek eredményt a K&H gyógyvarázs országos pályázatán. A 102 pályázó közül a szakmai zsűri 16 gyermek-egészségügy szolgálatában álló intézményt választott ki, ők osztozhatnak a 20 millió forint összértékű támogatáson. Az elmúlt 11 év során a program 512 millió forinttal járult hozzá a hazai gyermek-egészségügyi ellátás fejlesztéséhez.

A K&H gyógyvarázs 2014-es pályázati évében ismét az OEP által finanszírozott gyermek-egészségügyi intézmények és mentőállomások pályázhattak gyermekgyógyászati, mentési eszközökért, felszerelésekért és berendezésekért, intézményenként maximum bruttó 4 millió forint értékben. A 2014-es pályázati kiírásra összesen 102 darab pályázat érkezett, amely 15%-os emelkedést jelent a tavalyihoz képest. A pályázatok Budapestről és az ország 17 megyéjéből, összesen 58 településről érkeztek.

A szakértő zsűri döntése alapján idén rekord számú, 16 intézmény – 10 kórház, 5 mentőállomás és 1 védőnői szolgálat – részesül az összesen 19 932 548 Ft összértékű támogatásban, derült ki az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben tartott átadó ünnepségen. Az új eszközökkel 21 000 beteg gyermek pontosabb, gyorsabb vizsgálatához, gyógyításához járulnak hozzá. A támogatottak között 3 budapesti és 13 vidéki intézmény van. A legkisebb támogatási összeget, 148 ezer forintot, az Újfehértói Védőnői Szolgálat kapja, míg a karcagi Kátai Gábor Kórház a pályázat keretében a legnagyobb értékben vásárolhat eszközöket, összesen 2  676 333 forintért.

beteg gyerek1

„A társadalmi felelősségvállalási politikánkban kiemelt helyet foglal el az egészségügy, ezen belül is a gyermekek gyógyításának támogatása, hiszen fontos feladatunknak tartjuk, hogy hozzájáruljunk a jelen és jövő társadalmának teljes életéhez. A K&H gyógyvarázs működésének 11 éve során összesen 286 intézmény működéséhez járultunk hozzá műszeradományainkkal, melyek összértéke elérte az 512 millió forintot” – mondta Horváth Magyary Nóra kommunikációs ügyvezető igazgató. – „Az idei támogatottak között 6 olyan intézmény is van, amely eddig még nem nyert a K&H gyógyvarázs keretében. Ez egyrészt azt mutatja, hogy érdemes időről-időre pályázni, hiszen mindig van esély nyerni, másrészt pedig azt jelenti, hogy a 6 új intézmény révén támogatásunk Magyarország további területeire is eljut. A jelenlegi 16 nyertes révén a főváros mellett 9 megye gyermek-egészségügyi ellátásának jobbá tételéhez járulunk hozzá.”

„A döntés során a zsűri figyelembe vette a pályázó intézmények igényeit, gazdasági helyzetét, ellátottságát, az ott kezelt betegek veszélyeztetettségét és az igényelt műszerek várható kihasználtságát. Az idei évben kifejezetten nehéz volt dönteni, mert a pályázatok mind magas színvonalúak, az eszközigények pedig valóban indokoltak voltak” – mondta dr. Tímár Krisztina az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal klinikai kutatások referense, aki részt vett a zsűrizésben. – „A hazai egészségügyi intézményekre sajnos igaz, hogy eszközparkjuk hiányos, elavult, híján vannak a legmodernebb vizsgálati műszereknek. Éppen ezért fontos az ilyen kezdeményezések támogatása, amely jelentős űrt tölt be ezen a területen.”

beteg gyerek2

A 2014-es év fókuszterülete a gyermeksürgősségi ellátás volt. A 16 nyertes közül 4 támogatott intézmény tartozik ebbe a körbe. Ők összesen 6 243 000 forint támogatásban részesülnek.

Fontos még kihangsúlyoznunk, hogy a K&H gyógyvarázs egy komplett támogatási rendszerré bővült az elmúlt évek során. Az országos pályázat nyertesein kívül, dolgozóink, ügyfeleink és partnereink felajánlásának köszönhetően, a pályázati év során több alkalommal is osztunk ki műszeradományokat, amelynek kedvezményezettjeit az országos pályázatra jelentkezők közül választjuk ki” – fejtette ki Horváth Magyary Nóra. – „Ezért bíztatom azon intézmények képviselőit, amik most nem részesültek támogatásban, hogy ne keseredjenek el, hiszen az év során több alkalommal is választunk majd támogatottakat, és ők ott mind jó eséllyel indulnak!”

Forrás: