Szülés után hetekig magas a trombózis kockázata

Nem csak a terhesség, de a szülés utáni időszak is veszélyes a kismamákra trombózis szempontjából, ugyanis ekkor jelentősen megnő a vérrögök kialakulásának kockázata. Bár eddig azt hitték, hogy a szülést követő 6 hétben a legnagyobb a veszély, azonban a legfrissebb kutatások szerint ennél kétszer annyi ideig áll fenn a rizikó.

Az idei Nemzetközi Stroke Konferencián bejelentették, miszerint téves az a feltételezés, hogy szülés után „csupán” 6 hétig áll fenn trombózisveszély, ugyanis egy 1,6 millió nő bevonásával készült tanulmányból kiderült, hogy bizony ennél kétszer több idő kell ahhoz, hogy a kismamák teljesen megnyugodhassanak. A résztevők közül 1000-nél alakultak ki vérrögök, mélyvénás trombózist, szívrohamot, illetve stroke-ot okozva ezzel náluk.

Dr. Hooman, a tanulmány vezetője elárulta, hogy az eredmények azt mutatták, hogy az első hat hétben a trombózis kockázata a normálisnak 10-szeresére nőtt, és bár utána csökkent, de a 7-12. hétig még így is kétszeres volt a rizikó, és csak a 13-18. hétre állt vissza a normális szintre.

Terhesség és megnövekedett trombózis veszély
A terhesség minden esetben megnöveli a trombózis kialakulásának esélyét, főleg abban az esetben, ha a kismamánál eleve megvan a hajlam (trombofília). Ennek többek között oka a magzat nyomja a medence vénáit, illetve lelassul keringés is. Továbbá ebben az időszakban megemelkedik egy anyag, az úgynevezett fibrinogén szintje is, mely az alvadék, vagyis a vérrögök egyik alapanyaga.”- mondja prof. Blaskó György, véralvadási specialista. Ennek fehérjének a koncentrációja csak hetek alatt csökken le az egészséges határok alá. Ugyanakkor a szülés végén a lepény leválása nagy „seb”-et jelent a méh falán, ahonnan a szöveti alvadási tényezők még egy ideig nagyobb mennyiségben kerülhetnek a keringésbe.

lab5

A megfelelő kezelés elengedhetetlen
Ha a kismama terhessége alatt heparin (LMWH) kezelés alatt állt, úgy a szülést követően azt még hónapokig kapnia kell.
A szülés után még legalább két hónapig javasolt LMWH adása. Ha tartósabban szedni kell vérhígítót, úgy szájon át szedhető gyógyszerre csak szoptatás után lehet váltani, mivel annak kb. 2-3 %-a bejut a tejbe és lassíthatja a csontfejlődést. A kezelésnél egyszerre kell szem előtt tartani a trombózis megelőzését, a baba egészségét. Azt, hogy kinek mennyi ideig milyen kezelésben kell részesülnie, és az esetleges átállás hogyan történjen, véralvadásban jártas szakorvosnak kell meghatároznia.”- osztotta meg prof. Blaskó György.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.