Barátcserje a meddőség ellenszere

A hagyományos orvoslás mellett érvelők rendszerint kétkedve fogadják az egyes gyógynövények hatékonyságát igazoló eredményeket.

A természet ajándékainak felhasználása azonban korántsem a mai kor vívmánya, egyes gyógynövényeket már az ókori görögök is sikerrel alkalmaztak, például a hormonális problémák kezelésében.

Több ezer éves múlt

A görög orvoslás megalkotta az egészség és a betegség ellentétpárját, az emberek hittek az ellentétek harmonikus egyensúlyában és a természet gyógyító erejében. A századunkig meghatározó, számtalan formában átvett és zsinórmértékül szolgáló görög orvosi-elméleti rendszerek (pl. a hippokratészi iskola tanításai) az egészség megőrzését, a betegségek megelőzését, a holisztikus szemléletet hangsúlyozták, és nem magát a gyógyítást. Jóllehet a szónak mai értelmében orvostudomány 3 ezer évvel ezelőtt még nem létezett, de számos olyan megfigyelést tettek, amelyek mai is lenyűgözők – magyarázza Prof. Dr. Balázs Csaba, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa. A legfontosabbnak azt  tartom, hogy egyes növények gyógyító hatásait ismerték és alkalmazták. Ezek egyike volt a barátcserje.

Csodálatos barátcserje

A növényt alapvetően hormonális zavarok kezelésére használtak. Megfigyelték, hogy hatására  lényegesen csökkent a meddőség, a  menstruációs, klimaxos panaszok száma és mértéke. Korunk orvoslása  kétkedve fogadja ezeket a módokat. A régi elvet, „de omnibus dubitandum est” (vagyis mindenben kételkedni kell) én is osztom, ezért mentem utána  ennek a problémának és kerestem a választ  arra a kérdésre, hogy ez a növény, ill. növényi kivonat valóban hatásos-e. Meglepődve tapasztaltam, hogy a barátcserje hatásai valóban meggyőzőek – számolt be a professzor.

2c06rcqx

Az egyik legismertebb orvosi lap, a British Medical Journal  közölte, hogy  1634 nőbetegben ez a készítmény csökkentette az ún. premenstruációs tüneteket, rendezte a menstruációs  zavarokat és jelentősen csökkentette a meddőséget is.  Ezt a megfigyelést egészítették ki azzal, hogy a csökkent pajzsmirigybetegségben szenvedők számára is kedvező hatásúnak bizonyult, jelentősen mérsékelte az autoimmun gyulladás tüneteit is. Ezt a növényi kivonatot javasolta 2010-ben az európai orvosok szövetsége is.

Ott hat, ahol szükség van rá

A barátcserjében különböző biológiailag hatásos anyagok vannak, többek között flavonoidok és  glükozidok. Fontos tudni, hogy hormonokat nem tartalmaz, jótékony hatásának éppen az a lényege, hogy az agyalapi mirigy működését serkenti, szabályozza – különösen az LH -hormon (luteotrop hormon) szintet növeli. Ez közvetett módon fokozza a szervezet progeszteron-termelését – ez az anyag pedig a menstruációs ciklus szabályozását segíti.

Lényegesen javítja meddőség esetén a fogamzás esélyét. Fontos megállapítás volt az is, hogy a  prolaktin szintet viszont csökkenti. Az enyhén megemelkedett prolaktin-szint csökkentése nemcsak néhány meddő nőnél lehet hasznos, de azoknál is, akiknek melle a menzesz előtt nyomásra érzékeny (PMS=premenstruális szindróma). Ennek a természetes növényi anyagnak hatására csökkent autoimmun pajzsmirigybetegségben az antitestek szintje (TPO elleni antitest) is.

pete

Kinek javasolható?

A barátcserjéből készített kiegészítő szedése az alábbi problémák kezelésére ajánlható:

  • Meddőség
  • Menstruációs zavar
  • Klimax, hőhullámok esetén, éjszakai izzadás csökkentésére
  • PCOS
  • Pajzsmirigy autoimmun gyulladás
  • Kóros elhízás esetén
  • Depresszióban

Adagolás: a frissen szedett magvakat tisztítás után átdarálják, üvegbe teszik. Felöntik 96%-os alkohollal, tetejét csavaros tetővel lezárják. 10-14 napig érlelik, mindennap kétszer alaposan felrázzák. Az érési idő lejárta után leszűrik, az ázalékot vízzel átforralják. Szűrés után annyit adagolunk belőle az alkoholos kivonathoz, amennyivel 38-40 százalékosra hígíthatjuk. Naponta háromszor 10-20 cseppet fogyaszthatunk.

A növény magjából készült porból napi 2 g, vagy 2-4 kapszula, 1-2 teáskanálnyi, a gyárilag előállított cseppből 20-30 csepp (180 mg) javasolt. Az alkalmazása legalább 3 hónapon át szükséges a kívánt hatás eléréséhez. Mellékhatásokat nem észleltek.

Fontos!

A készítmény terhesség, szoptatás ideje alatt és fogamzásgátló készítmények mellett nem szedhető.

Forrás: