Az anyától függ a család egészsége

A nők betegségeinek megelőzése az egész család és közvetve a társadalom érdeke is, ugyanis nem csak egészségügyi, de anyagi vonzata is van az anyák egészségi állapotának. Éppen emiatt olyan fontos a megelőzés, és a betegségek kipihenése. Ha az anya beteg, nincs olyan, hogy “nem ér rá betegnek lenni”.

Sokszor a hölgyek hajlamosak a saját érdekeiket a szeretteik mögé rendelni, így minden családtagot előbb küldenek orvoshoz, mint ahogy maguk ezt tennék. Holott azt is tudniuk kell a nőknek, hogy – mivel ők a család egészségének, jólétének letéteményesei – saját egészségük megőrzése az egész környezetük érdeke.

A megelőzés pénzügyi előnyei

Mikro- és makroszinten is mérhető a betegségkezelés, illetve az egészségmegőrzés kiadásai közti különbség. Előbbiről a betegek keresetkiesése miatt a családok is be tudnának számolni, utóbbiról pedig komoly statisztikák készülnek. Ha csak azt a tanulmányt nézzük, amely szerint a hátránnyal (betegséggel, elhízással, stb.) élők a 21-65 éves népesség 6-9%-át tették ki 1996 és 2004 között az Amerikai Egyesült Államokban, s az összes egészségi kiadásuk személyenként 10508 dollár, míg az egészségeseké 2256 – már látványos a különbség.

család2

Colditz és munkatársai a korábbi ismeretek alapján azzal számoltak, hogy a szabadidős fizikai aktivitás hiánya 24 milliárd dollár (1998-as értékben) direkt veszteséggel jár, ami az egészségügyi kiadások 2,4%-a. A 30 feletti BMI 70 milliárd dollár direkt költséget okoz, a fizikai inaktivitástól függetlenül is. Egy kínai elemzés a túlsúly és következményei miatt a nemzeti jövedelem 3,6%-ának, 2025-re a 8,7%-ának elvesztését jelzi. Nyilvánvaló tehát, hogy közös érdekünk az egészségesebb életmód előmozdítása!

Az egészséges életmód a legkifizetődőbb

Nyilvánvaló, hogy egy rendszeresen mozgó, kiegyensúlyozottan táplálkozó, a stresszt okosan levezető nő sokkal nagyobb feladatokat tud vállalni a munkájában és a családjában, mint az, akinek krónikus és akut betegségeivel kell foglalkoznia. – mondja dr. Babai László életmód orvos. Éppen ezért a rendszeres szűrések (nőgyógyászati, fogászati, ortopédiai, belgyógyászati) mellett a helyes életmód kialakítása lenne a legfontosabb feladat. Erre ma már személyre szabott felmérésekkel és tanácsadással lehetőség is nyílik, de most elsősorban a szemléletváltás a nagy feladat: a nőknek sokkal tudatosabban kell óvniuk az egészségüket, a kondíciójukat, hiszen rájuk alapul a család, és közvetve a társadalom jól léte.

Forrás: