Autizmust okozhat a levegőszennyezés!

A gyermeküket erősen szennyezett környezetben váró nők kétszer olyan gyakran szülhetnek autista gyermeket, mint a tisztább vidéken élő terhesek – mutatta ki egy amerikai tanulmány.

A Harvard Egyetem kutatói szerint a levegőszennyezés és a fejlődési rendellenesség közötti kapcsolatot kereső tanulmányuk volt az első ilyen átfogó, országos vizsgálat. Úgy vélik, aggasztó eredményre jutottak: a szennyezés növeli az autizmussal születés kockázatát – olvasható a The Daily Telegraph brit napilap online kiadásában.

,,A feltárt összefüggések aggodalomra adnak okot. A szennyező anyagok minőségétől függően a vizsgált nők 20-60 százaléka élt olyan területen, ahol magas az autizmus kockázata” – jelentette ki Andrea Roberts, a tanulmány egyik szerzője, a Harvard Közegészségügyi Intézetének kutatója.

pollution1

Az adatok gyűjtését 1989-ben kezdték 116 430 egészségügyi dolgozó bevonásával. Az elemzéshez kiválasztottak 325 anyát, aki autista gyermeket nevel, és 22 000 olyan anyát, akinek a gyermekénél nem diagnosztizálták a rendellenességet.

A várandósság alatti szennyezettség veszélyének felméréséhez az amerikai környezetvédelmi ügynökség (EPA) légszennyezettségi adatait használták, és figyelembe vettek olyan tényezőket, mint a jövedelem, az iskolázottság és a várandósság alatti dohányzás.

Az Environmental Health Perspecitves tudományos folyóiratban megjelent elemzésük arra az eredményre jutott, hogy ahol a levegő a legtöbb dízelt vagy higanyt tartalmazta, kétszer akkora valószínűséggel születtek autista gyermekek, mint a legkevesebbé mérgezett vidéken.

Amikor a veszélyes anyagok között ólom, mangán, metilén és fémvegyületek is megjelentek, a legszennyezettebb területeken élő anyák gyerekei 50 százalékkal nagyobb valószínűséggel lettek autisták!

Az autizmus idegi-fejlődési rendellenesség, amely az Egyesült Államokban 88-ból egy embert érint. A kutatók szerint az eredmények fényében tanácsos lenne a várandósok vérvételekor a fémeket és egyéb mérgező anyagokat is rendszeresen szűrni, hogy pontosabb információt szerezzenek, vajon bizonyos szennyező anyagok valóban növelik-e az autizmus kockázatát.

Forrás: