Azonnal figyelmeztetés – Új, aggasztó vírusmutáns jelent meg

Egy Marseille-i kutatóintézetben új koronavírus-variánst mutattak ki egy Kamerunból hazatért páciens mintáiban. A 46 mutációt felmutató új vírusváltozat miatt figyelmeztetést bocsátottak ki.

Francia tudósok figyelmeztetést adtak ki, amely szerint megvan a lehetőség arra, hogy új koronavírus variáns terjedjen el, amelyet 12 páciens mintáiban fedeztek fel a Marseille-i IHU Mediterranée Infection Instute nevű intézet munkatársai – számol be a Napi.hu.

A tudósok hétfőn megjelent tanulmányát a brit express.uk című lap idézte. Mind a 12 pácienst egy régióból származik, a feltételezhetően első esetnek tekinthető páciens pedig nemrég tért haza Kamerunból. Ezért megvan az esélye annak, hogy az új vírusvariáns Afrikából származik. A francia kormány által finanszírozott programban dolgozó tudósok tanulmánya szerint az új változatban 46 mutációt azonosítottak, a variáns egyelőre a B.1.640.2 azonosítót kapta. A tesztek szerint a variáns rendelkezik az úgynevezett E484K mutációval is, amelyről azt feltételezik, hogy ellenállóbbá teheti a vírust a szervezet immunválaszával szemben. Jelen van benne az elsőként az alfa nevű variáns esetében kimutatott N501Y mutáció is, amely szakértők szerint növeli a vírus fertőzőképességét.

Fotó: 123rf.com

Az intézet kutatói már korábban jelezték a Twitteren, hogy új variánst fedeztek fel az Alpes de Haute Provence régióból származó betegek mintáiban. Ami bizakodásra adhat okot, hogy az új változatot már december elején észlelték, s azóta nem ez, hanem az omikron-variáns az, ami a fertőzések jelentős megugrásáért felelős Franciaországban. Ez arra utalhat, hogy kevésbé fertőző a mostani hullámot okozó változatnál.

Mi a helyzet a mutánsokkal?

Mindenesetre már megindult az eszmecsere arról, vajon mennyire kell aggódni az új változat miatt. Volt olyan szakértő, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani változat elődjét már az omikron-variáns előtt azonosították, s mivel ez utóbbi terjed, ezért járványügyi szempontból utóbbinak van nagyobb jelentősége. Más viszont arra utalt, hogy a régióban, ahol felfedezték az “IHU-változatot” nagyobb a kórházi intenzív kapacitások terheltsége és ez akár annak jele is lehet, hogy az általa okozott betegség súlyosabb lefolyású.

Fotó: 123rf.com

A Covid-19- betegséget okozó SARSCov2 vírusnak időről időre feltűnnek új mutációi, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek veszélyesebbek is lennének az eredeti vuhani, az alfára vagy a deltára keresztelt változatnál. Egy-egy változat általában akkor lesz ismertebb és “aggodalomra okot adó” ha annak fertőzőképessége nagyobb a korábbiaknál, illetve ha annak mutációi növelik annak esélyét, hogy meg tudja kerülni a vakcinák által kialakított védettséget, mint történt ez a most dominánssá váló omikron esetében is.

Az omikronról csak november 26-án mondta ki az Egészségügyi Világszervezet, a WHO, hogy aggodalomra okot adó változatnak tekinthető. ehhez képest néhány héttel később már ez a változat volt a felelős az Európában és az Egyesült Államokban regisztrált új esetek többségéről.

Az új változatról szóló beszámoló megjelenésekor Franciaországban éppen lazítanak a Covid-19-re vonatkozó karanténszabályokon, hogy enyhítsék az omikron-járvány által a gazdaságra és társadalomra gyakorolt terhelésen. A pozitívra teszteltek számára a karantén időtartamát 10 napról 7 napra csökkentették, s ez negatív tesztet követően akár már öt nap után véget érhet.

Olvasd el ezt is!

Magyarországon is megjelent a COVID és az influenza hibrid fertőzése, a „flurona”

Forrás: https://napidoktor.hu/index