Az omikron miatt még fontosabb az emlékeztető oltás

A koronavírus elleni emlékeztető oltás felvételét sürgeti az Egyesült Államokban a CDC. Nem véletlenül: szakemberek a járványügyi helyzet súlyosbodásának lehetőségétől tartanak.

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) megerősítette ajánlását, miszerint az Egyesült Államokban minden COVID-19 elleni vakcinával oltott felnőttnek érdemes kérnie az emlékeztető oltást. A CDC szerint erre a néhány napja Dél-Afrikában kimutatott, azóta világszerte gyorsan terjedő és egyre több országban felbukkanó új koronavírus-variáns, az omikron miatt van szükség – írjaa CNN.

A jelenlegi CDC-ajánlás szerint azoknak a 18 éven felülieknek, akiket a Pfizer-BioNTech-, vagy a Moderna vakcinájával oltottak, hat hónappal a második dózis beadása után tanácsos felvenniük az emlékeztető (booster) adagot, míg az egydózisos Johnson&Johnson (Janssen) vakcinával oltottaknak két hónappal az oltást követően – számol be a HáziPatika.hu.

Fotó: 123rf.com

Derült égből omikron

“Az omikron variáns (B.1.1.529) megjelenése még inkább alátámasztja, hogy a koronavírus elleni védekezéshez egyaránt szükségesek a védőoltások, az emlékeztető oltások és a megelőzésre irányuló erőfeszítések” – nyilatkozta Rochelle Walensky, a CDC igazgatója. Mostantól értékelődik fel igazán a laboratóriumi tesztelés szerepe, mert azzal nem csak azt lehet kimutatni, hogy valaki fertőzött-e – az otthon is elvégezhető antigén-gyorstesztek legfeljebb erre képesek -, hanem azt is, hogy a milyen variáns felelős a fertőzésért. Vagyis nagyjából követni lehet, milyen gyorsan terjed az új variáns. 

A koronavírus omikron variánsa várhatóan nemzetközi szinten el fog terjedni, így nagyon magas a kockázata annak, hogy újabb fertőzési hullámokat idéz elő, ennek pedig néhány térségben súlyos következményei lehetnek – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet.

Fotó: MTI/Varga György

Egyelőre sok a megválaszolatlan kérdés

A világ számos országában – Magyarországon is – még javában tart a delta-variáns okozta járványhullám, ám szakemberek máris az omikron potenciális egészségügyi hatásaitól tartanak. Korai, Dél-Afrikából származó adatok ugyanis arra utalnak, hogy a november 24-én azonosított új variáns fertőzőképesebb, mint a jelenleg domináns delta változat.

Emellett a vírus tüskefehérjéjét érintő 32 mutáció miatt – a delta esetében csak 8 mutációt mutattak ki – csökkentheti a vakcinák hatékonyságát, kikerülheti az oltóanyagok vagy a megfertőződés révén kialakult, korábbi variánsok ellen megfelelőnek bizonyuló immunvédelmet.

Hogy a jelenleg használt vakcinák mennyire lehetnek hatékonyak az új variáns ellen, azt kutatók és tudósok vizsgálják világszerte – ám a tudományosan megalapozott eredményekre valószínűleg még néhány hétig várni kell. Ahogy arra is, hogy kiderüljön, az omikron mennyivel fertőzőképesebb, mint a delta variáns, valamint hogy pontosan milyen jellegű és erősségű tüneteket okozhat.

Ez is érdekelhet!

Fejfájással és szapora szívdobogással “riogat” az omikron variáns

Forrás: https://napidoktor.hu/index