Az idő nyugodt, eseménytelen, de hideg marad

Közepesen és erősen felhős területek egyaránt lesznek, hosszabb-rövidebb napos időszakokra elsősorban az Alföldön, illetve a környékén számíthatunk.

A Dunántúlon és az északi megyében elszórtan gyenge havazás előfordulhat, emellett néhol hószállingózás, szitálás is lehet. A délkeleti szél a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén napközben megélénkül, sőt a Bakonyban egy-egy erős széllökés is lehet. Másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 2 és 5 fok között várható.

Anticiklon határozza meg térségünk időjárását, ezért fronthatással továbbra sem kell számolni az arra érzékenyeknek. Az idő nyugodt, eseménytelen, de hideg marad.

Távolabbi kilátások vasárnaptól szerdáig:

Eleinte változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütés várható, majd gyengén felhős, napos idő valószínű. Az időszak végén erősödik a ködhajlam. Kezdetben főként nyugaton hószállingózás előfordulhat, majd csapadék már nem lesz.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem lesz.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2, -10, az időszak végén -1, -6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a kezdeti 1, 6 fokról 4, 10 fok közé emelkedik.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól

2017. február 9. 0,0 °C -1,9 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult

legmagasabb hőmérséklet: 15,4 °C (2001) legalacsonyabb hőmérséklet: -21,0 °C (1956)

Forrás: met.hu