Az első találkozás szerelmed szüleivel

A szülőktől való rettentő félelem. Persze nem a sajátunktól, hanem a párunkétól. Mit tegyünk, ha eljött a találka ideje?

Általában mindenki akkora elánnal indul el kedvese családjához látogatóba, mintha fogorvoshoz készülne. Kínos pillanatok és feszengés a bájcsevejek közötti csendben. Az egyetlen gondolat, ami ilyenkor megnyugtathat, nem sokára a párod is át fogja élni ezt és akkor végre te leszel hazai pályán.

Hogyan viselkedjünk?

Valójában az egészet úgy kell felfogni, mint egy első randit. Megnyerőnek és lehengerlőnek kell lenned, ha azt szeretnéd, hogy jól folytatódjon a dolog. Ehhez pedig meg kell találnod a tökéletes arányokat. Beleértve a szoknya hosszát, a dekoltázs mélységét és a személyiséged kiteljesedését egyaránt. Add magad, de ötös fokozat helyett csak hármason. Kezdetnek az is elegendő lesz. Ha sikerült jó benyomást tenni a szülőkre, úgy sem úszod meg a következő találkozót.

Csevej

Ne is gondolj arra, hogy bármilyen módon kikerülheted a kérdezz-feleleket. Esélyed sincs rá. Ha az anyósjelölted igazán kíváncsi természet – és általában így szokott ez lenni – valószínűleg még a párod számára is kiderülnek rólad új információk. Persze te is kezdeményezhetsz, csak arra vigyázz, hogy mindig maradj a biztonsági zónába. Vannak tabu témák, amiket szigorúan kerülni kell, mint a politika, (leendő gyerekeitek) vallása és legfőképpen a szexualitás bármiféle érintése.

szerelem, hormonok

Gyűjtsd a jó pontokat!

Az egyetlen ok, hogy ne játssz a házi kedvenccel, ha allergiás vagy a szőrre. Amennyiben ez nem így van, eszedbe ne jusson elzavarni, még akkor sem, ha odadörgölőzik a direkt erre az alkalomra vett vadonatúj ruhádhoz. Az anyuka főztjét dicsérni kell és ha igazán be akarunk vágódni mindenképpen kérjük el a sütemény receptjét is. Persze az sem árt, ha kifaggatjuk a fiuk kedvenc ételeiről, így meggyőzhetjük, jó dolga van a szemük fényének mellettünk.

Nézzük a jó oldalát

Igazán jó úton halad a kapcsolatotok, ha a kedvesed be szeretne mutatni a szüleinek. Persze téged lever a víz, ha csak rá gondolsz a napra, ami úgy lebeg feletted, mint Demoklész kardja. Próbáld a szőnyeg alá söpörni a kétségbeesésed, és összpontosíts arra, hogy a párodat már biztosan levetted a lábáról.

Másrészt pedig, ez egy remek alkalom arra, hogy olyan oldaláról ismerd meg a választottad, amiről eddig még soha. Hidd el, neki is van miért aggódnia. A gyerekkori képek miatti feszengés eltörpül az anyuka által mesélt kínos történetek mellet. Tehát ha oldani szeretnéd a feszültséget, kérdezd a szülőket a kedvenc témájukról: a párodról.

Szerelem első szaglásra

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.