Átmeneti csapadékszünet

A ködfoltok feloszlása után a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap, délután a Dunántúlon vastagszik meg egyre nagyobb területen a felhőzet, és ott este már eső, zápor is valószínű.

Többnyire mérsékelt marad a változó irányú szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű, a nyugati határnál lesz a hűvösebb.

Front nem lesz felettünk, az újabb időjárás-változás előtt átmenetileg nyugodt, eseménytelen őszi időre lehet számítani. Ennek hatására javulhat a kedélyállapot, regenerálódhat a szervezet.

felhos_ido1

Pollenjelentés
Péntekig a parlagfű pollenkoncentrációja jellemzően a magas – nagyon magas tartományban alakul, majd a hétvégén várhatóan mérséklődik, bár szombaton az ország déli részén még többfelé elérheti a nagyon magas szintet. A többi nyáron virágzó allergén növény, így a pázsitfűfélék, az üröm, az útifű, a libatopfélék, a csalánfélék és a kenderfélék pollenje általában alacsony koncentrációban van jelen. Előfordulhat még egy-egy szem a lórom, valamint a ciprus- és tiszafafélék virágporából is. A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően közepes-magas szintet ér el.

Forrás: met.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.