Alvás világkonferencia – Késői kelés, ebéd utáni szieszta

Új sorozatunk a spanyolországi Valenciában 2013. szeptember 29-én kezdődő Alvás Világkongresszus eseményéhez kapcsolódóan folyamatosan közöl a témához kapcsolódó információkat

A jó minőségű, pihentető alvás minden életkorban fontos. Miközben a csecsemők napjaik jelentős részét átalusszák, az emberek az életük előre haladtával fokozatosan kevesebbet alszanak. Mégsem az alvás időtartama, hanem annak minősége a meghatározó a pihentető alvás szempontjából.

Az emberek jelentős része gondolja azt, hogy a napközbeni kevés alvás jótékony hatással van az azt követő órákra. A saját tapasztalataink alapján is igazolhatjuk, hogy az állításban van igazság. Mégsem használjuk ki – ha megtehetnénk – hogy egy kis napközbeni szunyókálással egészítsük ki az előző éjszaka alvási elégtelenségét, vagy csak egyszerűen erőt gyűjtsünk a nap hátralevő idejéhez.

A mediterrán országokban hivatalosan van ebéd utáni szieszta, míg a közép-európai és az északi régiókban ilyen munkaidő felosztásról szó sem lehet.

alvas17

A munkahelyi alvás hívei állítják: a teljesítőképesség növelését eredményezhetné a napközbeni relaxáló szunyókálás. Egy svájci vizsgálat szerint a vezető beosztásúak több mint 60 %-ka gondolja, hogy a munka intenzitására és minőségére is jótékony hatással van a több alvás.

Egy hazai multinacionális intézet, még a kilencvenes években, felvetette az ebéd utáni „hivatalos” alvás-relaxálás lehetőségét. Az ötletet azonban a munkaügyi hatóságok a csírájában elfojtották.

Pedig ez a kérdés foglalkoztatja az alváskutatókat is, miképpen az is, hogy a reggeli alvásidő meghosszabbításával, különösen a bölcsődébe, óvodába és iskolába járó gyerekeknél, igencsak jótékony hatással lenne a fejlődésükre, a tanulásuk eredményességére.

Az Egyesült Államokban és Spanyolországban például számos helyen 10 órakor kezdődnek a tanórák, és délután 4-6 órakor fejeződnek be úgy, hogy közbe iktatódik egy kis ebéd utáni szieszta. Erről is lesz szó a valenciai alvás világkongresszuson, ahol pszichológusok és alvás pedagógusok cserélik ki a tapasztalataikat a témáról.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.