Alvás nélkül elveszítjük az önkontrollt!

Alvás nélkül az agy érzelmi központjai drámaian túlreagálnak a rossz élmények hatására.

“Alváshiányban az agy olyan, mintha egy primitívebb viselkedésre térne át, visszafejlesztve azt a kontrollt, amellyel az ember normális körülmények között kordában tartja érzelmeit.” – közölte Dr. Matthew Walker neurológus (University of California, Berkeley).

Bárki, aki valaha egyszer nem aludta rendesen ki magát, tudja, hogy olyankor az ember érzelmileg irracionális. Bár korábbi kutatások felfedték, hogy az alváshiány károsíthatja az immunrendszert és az olyan agyi folyamatokat, mint a tanulás és a memória, meglepően kevés vizsgálat folyt az alváshiánynak az érzelmekre gyakorolt hatásáról.
A jövőben azt kellene kutatni, hogy az alvás mely összetevői segítenek az érzelmi stabilitás helyreállításában – “ez lehet az álmodással járó REM alvás, vagy a lassú hullámú, álmokkal nem járó alvási forma.”

alvás01

Számos pszichiátriai betegség, főként az érzelmeket érintőek, összefüggést mutatnak az alvászavarokkal. “Hagyományosan azt gondoltuk, hogy a pszichiátriai betegségek hozzájárulnak az alvási rendellenességek kialakulásához, de lehet, hogy ez pont fordítva igaz. Ha rájövünk, az alvás melyik része felelős az érzelmi stabilitásért, számos, már most meglévő gyógyszerrel kezelhetővé válna az alváshiány, illetve bizonyos pszichiátriailag kóros állapotok.”– foglalta össze Dr. Walker.

Forrás: MTI