Alvás közben szelektálunk

Agyunk alvás közben feldolgozza a minket ért információkat, és azokat, amelyeket a jövőre nézve hasznosnak tart, elraktározza. A Journal of Neuroscience című folyóiratban  megjelent tanulmány szerint, agyunk alvás közben feldolgozza a minket ért információkat, és azokat, amelyeket a jövőre nézve hasznosnak tart, elraktározza.

Miként dönti el az agy az alvás során, hogy mi fontos és mi nem?

Jan Born, a tanulmány szerzője, a németországi Lubeck Egyetem munkatársa így nyilatkozott: „Vizsgálatunk eredményei azt mutatják, hogy az alvás közbeni memóriarögzítésnek részét képezi egy alapszintű válogatási folyamat, amely során agyunk eldönti, hogy a számos információ közül, melyek a nap során eljutottak hozzánk, melyeket szükséges átküldenie a hosszú távú memóriába.

Az is kiderült, hogy elsődlegesen a jövőbeni igényekre, elvárásokra vonatkozó információk kerülnek elraktározásra.” A kutatók két kísérletet is végeztek összesen százkilencvenegy önkéntes segítségével. Az első kísérlet során arra kérték meg a jelölteket, hogy jegyezzenek meg negyven pár szót.

alvás02

A második kísérlet résztvevőinek pedig egy kártyajátékot kellett játszaniuk, ahol állatok és tárgyak képeit párosították össze, valamint begyakoroltak néhány ütemsort, melyet az ujjukkal elkopogtak.

Mindkét csoportban csupán az alanyok felének mondták meg, hogy tíz órán belül leellenőrzik, mire emlékeznek, de valójában később valamennyiüket leellenőrizték. Néhányuknak azt is megengedték, hogy a tanulás és az ellenőrzés között aludjanak. Az ellenőrzés során egyértelműen kiderült, hogy azok, akik aludhattak, jobban teljesítettetek a többieknél.

Ami ennél is érdekesebb, hogy kiemelkedően jó eredményt csak azok értek el, akik aludtak, és emellett előre tudták, hogy a tanultakat számon fogják tőlük kérni. A kutatók EEG-készülékkel is ellenőrizték alvás közben a kísérleti alanyokat, és azoknál, akik tudták, hogy később számon kérik őket, fokozott agyi aktivitást tapasztaltak a mélyalvásuk során.

Forrás: MTI


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.