Sokat veszíthetnek az éjjeli baglyok!

Még ha azonos mennyiséget alszanak is, mint az átlagos időben fekvők és kelők, az „éjszakai baglyok” hajlamosabbak az izomvesztésre és a cukorbetegségre – derül ki egy tanulmányból.

A baglyok egészségügyi problémái

Azoknál az embereknél, akik éjszakánként rendszeresen ébren vannak, nagyobb a valószínűsége a diabétesz és számos más egészségügyi probléma kialakulásának, még ha ugyanannyit alszanak is alapvetően, mint az átlagos időben fekvő és korán kelő társaik.

Mindezt egy Dél-Koreában végzett tanulmány állapította meg, mely 1600 ember bevonásával készült – résztvevői 47 és 59 év közöttiek voltak. Valamennyien adtak információkat a kutatóknak alvási szokásaikról és egy teszt keretében az egészségüket is értékelték.

„Életmódjuktól függetlenül azok az emberek, akik késő éjszakáig fenn maradnak, olyan egészségügyi problémák kockázatának teszik ki magukat, mint a cukorbetegség vagy az izomvesztés – hangsúlyozta Dr. Nan Hee Kim, az Ansan-i Koreai Egyetem orvosi karának munkatársa. – Ennek oka lehet, hogy a késői órákig ébren levők alvása kevésbé minőségi, de hajlamosabbak az egészségtelen szokások kialakítására, mint például a dohányzás, éjszakai evés vagy az ülő életmód.”

A tanulmányban részt vevő, 1600 ember közül 95-en voltak „éjjeli baglyok”, 480-an koránkelők, a többiek pedig a két csoport között helyezkedtek el alvási szokásaikat illetően.

Annak ellenére is, hogy fiatalabbak voltak, az éjszakai baglyok szervezetében magasabb szintű volt a testzsír-, valamint a vérzsírszint, mint a korán kelőkében. Az éjjel sokáig fennmaradóknál annak az esélye is magasabb volt, hogy sarcopenia alakult ki náluk, vagyis egy olyan állapot, melynek során a test fokozatosan veszít izomzatából – mutatta ki a tanulmány.

shutterstock_42809506

Az éjszakai bagoly férfiaknál emelkedett a valószínűsége a cukorbetegség vagy a sarcopenia jelentkezésének – korán kelő társaikra ez nem volt jellemző.  A nők esetében azokon a hölgyeken, akik sokáig maradtak fenn éjjelenként, jelentősebb hasi zsír gyülemlett fel és magasabb volt a metabolikus szindróma kialakulásának esélye, összehasonlítva őket az átlagos időben fekvőkkel és korán kelőkkel. A metabolikus szindróma olyan állapotok gyűjtőneve, melyek növelik a diabétesz, a szívbetegség és a stroke kockázatát.

A tanulmányt a Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism szaklapban közölték.

Végiggondolva, hogy számos fiatal él éjszakai bagolyként, az efféle alvási szokás egészségügyi rizikóját igen fontos bennük tudatosítani – vélekedett Dr. Nan Hee Kim.

Noha a tanulmány talált összefüggést a megnövekedett egészségügyi kockázatok és az éjjeli bagoly viselkedés között, az ok-okozati kapcsolatot ez még nem bizonyítja.

Érdemes azonban kiemelni, hogy az átlagos alvási szokások bevezetésével nemcsak az esetleges egészségügyi kockázatokat mérsékeljük, de jóval kipihentebbek is leszünk a mindennapokban.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php