A nem alvás veszélyes – Álmos sofőröknek takarodó

Megelégelte a közúti elalvásos baleseteket a kanadai Quebec gépjármű biztosítási cége és átfogó kampányt indított, hogy az álmos sofőrök ne vezessenek – adta hírül a minap CBC News.  

Fizetett rádiós és televíziós reklámokban, és az autópályák mentén óriási plakátokon hívják fel a figyelmet az életveszélyre. Magyarországon még nem került sor ilyen mértékű baleset megelőző kampányra, pedig a hazai szakemberek is hangsúlyozzák: a fáradtság kiemelkedő halálok az utakon, az ittas vezetés és a gyorshajtás után.

driver

A Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ legújabb, nyári jelentése szerint különösen a meleg nyári hónapokban és éjszaka jelentkezik a nyomasztó álmosság, de a kora délutáni órákban is számos baleset következik be, amelyeknek valószínűsíthetően az álmosság az oka. A fővárosi alvás laboratóriumban évek óta végeznek alvásminőségi méréseket, többek között a közúti gépjárművezetők és a három műszakos munkarendben dolgozók körében.

A normális munkavégzés pihentető alvás nélkül lehetetlen. A pihentető alvást követő nappalokon sokkal gyorsabban és szó szerint ésszerűen kerül sor akár bonyolultabb helyzetek megoldására, mint fáradtan, leverten, kialvatlanul. A kreativitásunk, a helyzetek felismerése, elemzése és persze gyorsasága múlik napi fizikai állapotunktól. Ezért tehát nem mindegy, hogy hogyan alszunk. Számos munka végzése, így az autóvezetés közben is hangsúlyosabban érvényes a nappali tevékenységet alapvetően meghatározó alvás megfelelő minőségének a fenntartása.

A magyar alvás szakemberek nemzetközileg is elismert módszert dolgoztak ki az alvásminőség mérésére. Az alvásdiagnosztikában alkalmazzák az alvásciklus-mérési programot, amely információt  ad az ember éjszakai alvási szokásairól. De elkészült és hozzáférhető például az a program is, amely az alvásciklusok elemzése alapján a legmegfelelőbb időpontban segít felébredni, ezzel kellemesebbé téve a reggeli órákat. Mindezek az alkalmazások igazolják a felismerést: a kezünk ügyében, legtöbbször a szó valódi értelmében a kezünkben vannak azok az eszközök, amelyekkel egészségesebben élhetünk.

driver1

Az alvással foglalkozó szakemberek (neurológusok, ortopéd, orr-, fül-, gégész, pszichológus, alvásterapeuta gyógyítók) egyöntetűen hangsúlyozzák: az úton levő gépjármű vezetőknek nem szabad elhinni, hogy az ablakok kinyitása, egy korty kávé vagy éppen a bekapcsolt rádió elég ahhoz, hogy a vezető álmosságát elnyomva, kockázatmentesen folytathatja az útját. Az álmossághoz kapcsolódó, úgynevezett elalvásos balesetek megelőzésének alapja a megfelelő és pihentető éjszakai alvás. Ha azonban mégis ránk tör az álmosság, a legjobb, amit tehetünk: minél előbb keresünk egy biztonságos parkoló helyet, ahol legalább tíz-tizenöt percet pihenünk, kis mozgással, folyadék frissítővel.    

driver2

A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy a vezetői álmosság mögött gyakran előfordulhatnak komolyabb alvászavarok vagy alvásbetegségek is, amelyek kivizsgálása és gyógyítása a szakemberek feladata. 

Szerző: G. Németh Gy.

Forrás:


Egy válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.