Áloműző munka

A munkahelyen hosszasan fennálló hangos zaj befolyásolja azon dolgozók alvásminőségét, akik foglalkozási ártalomból fakadó halláscsökkenésben szenvednek.

A Sleep magazinban megjelent tanulmány összehasonlította ugyanazon helyen dolgozó, munkahelyi zajártalom miatt halláscsökkenést szenvedett és egészséges hallású emberek alvásminőségét. A hallásromlásban szenvedők átlagéletkora magasabb volt, és régebb óta hallgatták a zajokat, mint az egészséges hallású munkatársaik. Ötvenegy százalékuknál tinnitus (folyamatos fülcsengés) is fennállt, míg az egészségeseknél ez az arány csak tizennégy százalék volt.

Habár a tinnitust jelölték meg az alvás első számú zavaró tényezőjeként, a halláskárosodás is hozzájárult az álmatlansághoz azoknál, akik káros zajok közt dolgoztak, kortól és a munkahelyen eltöltött időtől függetlenül.

munka

A tanulmány homogén populációja lehetővé tette, hogy összehasonlítsuk az alvásminőséget két olyan csoport között, melyek csak a hallásuk státuszában tértek el.” – magyarázta Tsfanat Test, aki szakdolgozata keretén belül végezte el a tanulmányt a BGU Egészségtudományi Karát.

Konzultánsa Dr. Sheiner, Dr. Eyal, Dr. Canfi és Prof. Shoham-Vardi volt. Kétszázkilencvennyolc káros munkahelyi zajnak kitett önkéntesen végeztek előzetes hallásvizsgálatot.

Kilencvenkilencnél állapítottak meg halláskárosodást, százkilencvenkilenc pedig normál hallással rendelkezett. Az alvás több összetevőjét vizsgálták meg náluk: például, hogy mennyire alszanak el könnyen, nem ébrednek-e fel túl korán, esetleg az éjszaka során, álmosak e napközben, esetleg el is alszanak, horkolnak-e, nem mozognak-e túl sokat álmukban.

Forrás: MTI