Most akkor mi a helyzet a sóval?

Biztos mindenki ismeri az angol mesét a királyról és három lányáról. A király végigkérdezi lányait, mennyire szeretik őt, a legkisebb azt feleli: -Én atyám úgy szeretlek mint az ételben a sót.

“Valóban az egyik legkedveltebb ételízesítő a só, a nátrium-klorid. A szervezetünknek pedig mind a nátriumra, mind a klórra szüksége van” – mondta az M1 Kosár című műsorában Somogyi-Kovács Anita dietetikus. Hozzátette, a nátrium részt vesz az izomingerület átvitelben, a só pedig a vízháztartás szabályozását végzi.

Mennyi az ideális sófogyasztás?

Az ember legjobban az egészségéhez ragaszkodik, és emiatt hajlamosak vagyunk elhinni a szélsőséges nézeteket is. A sót és a cukrot fehér méregként emlegetik mostanság. De a sóra a fent említett okok miatt, egyértelműen szükségünk van. Csak a mennyiség nem mindegy. Az óriási sófogyasztás miatt a WHO már javaslatot tett: a felnőtteknél a napi sófogyasztás ne haladja meg az 5g-ot.

“A sportolóknak és a kemény fizikai munkát végzőknek fokozotabban oda kell figyelni a sópótlásra, hiszen egy ún. negatív nátrium mennyiség is kialakulhat a szervezetben és ettől akár az izomingerület működése is kárt szenvedhet” – állította a dietetikus.

A nátriumhiány tünetei a dekoncentráltság, a figyelmetlenség, a zavarodottság és az izmok rosszabb működése.

Melyik a jó só?

“Manapság már rengeteg féle-fajta sót lehet kapni a boltokban. Vannak, akik a tengeri és vannak, akik az egyszerű konyhasóra esküdnek. Lényeges különbség nincs a két só között” – állítja Domonkos István, aki szinte mindent tud a sóról és aki több, mint 50 ezer kiló sót építetett ebbe a budapesti pincébe.

soterapia

A világon minden földrajzi egységnek megvan a sajátos, geológiai szerkezetű sója, a Himalájában több a vas, ezért olyan színű – mondta a szakember.

A parajdi só 95 % körüli sót tartalmaz. A szürkésebb színűben több az ásványi anyag, a fehérben pedig több a só. Elsősorban étkezési célra használják, de még számos felhasználási lehetősége van: fürdősó, sókozmetikum vagy gyógysó. A sópincében a légúti megbetegedésekre – asztma, allergia, bőrbetegségek – használják.

Pozitív és negatív is lehet

A pikkelysömör, az ekcéma, a bőrgomba, az erősen pattanásos bőrnél igazi, 10 emberből 9-nél lényeges pozitív hatást vált ki – fűzte hozzá. A szakember szerint a sópincében hasonló a levegő, mint a tengerpart mellett.

A különböző snackek, mint a sósmogyoró vagy a chips felesleges mennyiségű sóbevitelre kárhoztatják az emberi szervezetet. Akár 15-20 grammal többet vihetünk be a napi mennyiségnél – magyarázta Somogyi-Kovács Anita.

Forrás: Hirado