A vörösbor a hosszú élet titka?

Kutatók újabb bizonyítékra bukkantak azzal kapcsolatban, hogy a vörösborban található reszveratrol fontos szerepet játszik a sejtöregedés megelőzésében.

Vörösbor-vörös egészség

A Cell Metabolism című szaklapban megjelent tanulmány során a tudósok rágcsálókon végeztek kísérleteket, és arra a megállapításra jutottak, hogy azoknak az egereknek a mitokondriális működésére, amelyekben egy bizonyos gén, nevezetesen a SIRT 1 gén normális módon működött, a reszveratrol igen pozitív hatással volt, ugyanakkor azokon az egereken, melyekben ezt a gént kiiktatták, nem tapasztaltak semmilyen változást.

Amint azt David Sinclair, a bostoni Harvard Egyetem Orvosi Karának genetikaprofesszora kifejtette, a mitokondrium biztosítja a sejtek működéséhez szükséges energiát, melynek csökkenése számos betegséggel – többet között az cukorbetegséggel és az Alzheimer-kórral, de magával az öregedés folyamatával is – összefüggésbe hozható.

bor1

A szakemberek ugyanakkor hangsúlyozták, hogy hiába található meg a reszveratrol a vörös szőlő héjában, az a mennyiség, amit a kísérletek során az egerekbe juttattak, egy ember esetében napi száz pohár vörösbornak felelne meg. Ezért a borivás propagálása helyett a kutatók fő célja sokkal inkább az, hogy kifejlesszenek egy olyan szintetikus reszveratrol-összetevőt, amely orvosságként szedve aktiválni tudná a SIRT 1 nevű gént.

Amint arról Sinclair beszámolt, a leendő gyógyszert elsősorban különféle, az öregedéssel járó betegségek kezelésére használnák, ám „mellékhatásaként” előfordulhat, hogy az illető élettartamát is meg lehet általa hosszabbítani.

Noha a témában már korábban is számos tanulmány született, a mostani vizsgálat az első, amelyben konkrétan bebizonyosodott, hogy a reszveratrolnak a mitokondriális funkciókra, illetve az AMPK nevű enzimre gyakorolt jótékony hatásához elengedhetetlen a SIRT 1 nevű gén.

Forrs: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.