A szülők fele nem adatja be a védőoltásokat

Évente csaknem 3 millió ember életét köszönhetjük az immunizációs programoknak világszerte, és további másfél millió gyermeket menthetnénk meg az átoltottság növelésével. Bár a védőoltási programok egyre több országban működnek hatékonyan, még mindig van mit tenni: a legfrissebb hazai felmérés szerint a megkérdezett szülők többsége például hallott már a HPV elleni védőoltásról, mégis csak kevesen élnek a lehetőséggel, hiába tudják, hogy rákos megbetegedések is megelőzhetők lennének vele. Más fertőzésekkel kapcsolatban is hasonlóan vélekednek: világszerte minden második gyermek ki van téve az évente közel félmillió áldozatot követelő rotavírusnak, és minden második szülő úgy gondolja, hogy a bárányhimlő legnagyobb veszélye az, hogy az elvakart hólyag heggel gyógyul. Az eredmények hátterében főként a bizalmatlanság és a tévhitek állnak: sokan úgy érzik, szinte lehetetlen megítélni, melyik oltást érdemes beadatni, és melyiket nem.

Minden évben csaknem 130 millió gyermek születik világszerte, de közülük 30 millióan még az alapvető védőoltásokat sem kapják meg. A fejlődő országokban gyakran sajnos lehetőség sincs arra, hogy beadják a védőoltást, míg a fejlett országokban a vakcinákat övező tévhitek vagy épp anyagi megfontolás miatt utasítják el sokan ezt a megelőzési módot.  Pedig az oltásokkal kapcsolatos kockázatok jóval alacsonyabbak és ritkábbak, mint maguk a fertőző betegségek és a szövődményeik. Egy-egy oltás megtagadása pedig nem csak az érintett család számára lehet veszélyes, hanem a környezetükre is, hiszen így olyan vírusok is újra megjelenhetnek, amelyeket korábban már legyőztünk.

Prevenció helyett inkább gyorsan túl akarunk esni a betegségeken

Egy friss hazai felmérés szerint tízből hat szülő tudja, hogy mely betegségek ellen létezik védőoltás, mégis, csak töredékük él a lehetőséggel, hogy a kötelező vakcinákon kívül más oltást is beadasson a gyermekének. Hiába létezik például a HPV vagy a rotavírus ellen hatékony vakcina, a megkérdezett szülők fele úgy nyilatkozott, hogy nem kapta meg a gyermeke az oltást, és a jövőben sem fogja beadatni azt. Pedig a rotavírus okozta kiszáradás világszerte csaknem félmillió áldozatot követel minden évben, a HPV okozta méhnyakrákkal pedig évente 500 000 fiatal lányt és nőt diagnosztizálnak világszerte. „Az aggodalmak forrása gyakran az a tévhit, hogy a vakcinák élő vírust tartalmaznak, és a védeni kívánt szerven fejtik ki a hatásukat. Pedig az oltások az adott vírusnak csupán a legyengített változatát vagy egy kórokozóhoz hasonlító anyagot tartalmaznak, amely képes megtanítani az immunrendszert a védekezésre – fejtette ki Dr. Muzsay Géza, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének alelnöke.

Sokan tévesen mérik fel egy-egy fertőzés kockázatát, a szülők fele még mindig azt hiszi, hogy a bárányhimlő csak azért veszélyes, mert az elvakart hólyagok után hegek maradhatnak a bőrön. Pedig nem így van: a bárányhimlő akár kórházi ellátást igénylő tüdőgyulladást, agyvelő- és agyhártyagyulladást vagy idegrendszeri szövődményeket is okozhat, és komoly veszélyt jelent a kismamára és a magzatára is. „Prevenció helyett a szülők többsége inkább beviszi a gyermekét az óvodába, ha épp bárányhimlőjárvány tört ki, hogy minél hamarabb elkapja a gyerek a betegséget, és túlessen rajta. Az esetleges szövődményekre azonban nem gondolnak, ahogyan arra sem, hogy a második vagy harmadik családtag fertőzése általában súlyosabb lefolyású” – tette hozzá a szakértő.

Hiába tudnak a szülők a HPV-ről, tabutémának számít a családban

Léteznek olyan vírusok is, amelyeknél nem csak a tájékozatlanság vagy a tévhitek állnak a prevenció útjába, hanem a prüdéria is. A daganatos elváltozásokért is felelős HPV elsősorban nemi úton terjed, ezért a családok többségénél szóba sem kerül a fertőzés vagy a vírus elleni védőoltás, hiszen a felmérések alapján nem is tudják, hogyan kezdjenek hozzá egy ilyen beszélgetéshez. Pedig a vakcinával olyan betegségek is megelőzhetők, mint a méhnyakrák, amely az egyik vezető haláloknak számít a nők körében.

„Sok szülő még mindig homokba dugja a fejét, ha felvilágosításról van szó, pedig a HPV-ről nehéz beszélni, ha csak méhecskékben és virágokban gondolkozunk (vagy abban sem). Sajnos legtöbbször az iskolában sem kapják meg a gyerekek azt a tudást, ami a felelős szexuális élet megalapozásához szükséges, és a nemi betegségekkel kapcsolatos prevenció szinte teljes mértében a szülőkre marad” – hangsúlyozta Dr. Belső Nóra, pszichiáter.

A magyar családok többségénél azonban nincs meg a kellő bizalom a felvilágosításhoz: a 19 év alattiak fele egyáltalán nem beszél a szüleivel a szexről, sem az első együttlét előtt, sem később. „Ha nem tudjuk, hogyan kezdjünk hozzá, inkább kérjük szakértő segítségét, vagy menjünk el közösen egy tanácsadásra, de ne engedjük, hogy az általános prüdéria és a saját félelmeink miatt maradjanak megválaszolatlan kérdések! Ha kellemetlen is az a pár óra, gondoljuk végig, mi mindentől óvhatjuk meg a gyermekünket” – tette hozzá a szakértő.

Rengeteg a téves vagy hiányos információ

Bár tízből kilenc szülő úgy nyilatkozott, hogy könnyű megérteni, miért van szükség védőoltásokra, minden ötödik válaszadó szerint nehéz vagy kifejezetten nehéz eldönteni, hogy melyik oltást érdemes beadatni. Minden harmadik szülő szeretne többet tudni az ajánlott oltásokról, a fertőző gyermekkori betegségekről és az öröklött problémákról, és ugyanennyien jelezték, hogy nehézséget jelent számukra a médiában található információk hitelességét megítélni, vagy azok alapján döntéseket hozni a család egészsége érdekében.3

„Ugyan saját bevallásuk szerint a szülők többsége gyermekorvostól vagy védőnőtől kér tanácsot, mégis azt tapasztaljuk, hogy továbbra is rengeteg a téves információ a betegségekkel vagy épp a védőoltásokkal kapcsolatban. A HPV-ről például tízből négyen azt hiszik, hogy kizárólag nőkre veszélyes, pedig a férfiaknál is okozhat nemi szervi szemölcsöt, sőt, rákos elváltozásokat is. Az állami oltóprogramnak köszönhetően az elmúlt években több ezer 12 éves, 7. osztályos általános iskolás kislány kaphatta meg ingyenesen a vírus elleni vakcinát, de fontos hangsúlyozni, hogy a 2-, 4- vagy 9-komponensű HPV-oltás fiúknak és férfiaknak is adható.” – emelte ki Dr. Muzsay Géza. „Felelős szülőként fektessünk nagyobb hangsúlyt a felvilágosításra, és tudjunk meg mi is többet a megelőzésről!” – tette hozzá.

Forrás: https://napidoktor.hu/index