A rövid láb mellékhatásai!

Akinek az egyik lába rövidebb, mint a másik, annál fennállhat a kockázat, hogy idővel megfájdul a csípője vagy a térde.

Yvonne Golightly, az Észak-Karolina Egyetem (UNC) munkatársa elmagyarázta, mi az, amit erről a meglepően gyakori jelenségről tudni lehet, és mi az, amit homály fed.

A legtöbb ember nem tökéletesen szimmetrikus. Az egyik szemöldöke például íveltebb a másiknál, vagy csak az egyik orcáján látható gödröcske.

 

A népesség 70 százalékának a két lába eltérő hosszúságú.

 

Legtöbbször csak 1 centiméternél kevesebb a különbség, és valószínűleg semmilyen elváltozást nem okoz az egészségi állapotban. Néhány kutató azonban úgy véli, hogy a nagyobb eltérések szerepet játszhatnak a térd-és csípőizületi fájdalom kialakulásában. A jelenséget rövidláb-szindrómának, vagy a lábhossz eltérésének nevezik.

A kutatók még mindig nem jutottak közös álláspontra azzal kapcsolatban, hogy mennyire gyakori jelenség a láb felemás hossza, vagy, hogy ebből milyen mértékű problémák származhatnak – mondta el Yvonne Golightly, az UNC Reumatológiai osztályának munkatársa.

A Chiropractic and Osteopathy című folyóirat egyik cikke viszont arról írt, hogy az emberek 20 százalékának az egyik lába legalább 1 centiméterrel eltér a másiktól. A rövidláb-szindróma már gyermekkorban kialakulhat sérülés, fertőzés, vagy a két láb eltérő fejlődési üteme miatt. Felnőtteknél műtét következménye is lehet.

A két láb aszimmetriája módosíthatja az ember járását is, mert megváltoznak a lábakat érintő erőviszonyok. Golightly feltételezése szerint az ilyen változások miatt fennállhat az izületi kopások kialakulásának kockázata a csípőben és a térdben. Ennek megerősítése végett munkatársa, Dr. Joanne Jordan kutató közreműködésével 1 500 ember adatait vizsgálták meg Johnston megyéből.

 

A 45 év feletti résztvevők lábát még a 90-es években megmérték, az izületek állapotát pedig röntgennel ellenőrizték. Nagyjából 6 év elteltével elvégezték ugyanezeket a vizsgálatokat. Felfedezték, hogy akiknek a két lába közt legalább 2 cm eltérés volt, azoknál gyakrabban fejlődött ki térdizületi kopás. A csípőizület esetében az összefüggés nem mutatkozott ennyire erősnek.

A kutatópáros beszámolója a The Journal of Rheumatology hasábjain jelent meg.

A kisebb eltéréseket az ember önmagán nehezen fedezheti fel, ezért akinek fáj a térde vagy a csípőizülete, érdemes beszélni az orvossal a felemás lábhosszúságról. A lábak hosszát egyszerű lemérni mérőszalaggal. Az orvos röntgenvizsgálatot is kiírhat, mert ez a legpontosabb és legmegbízhatóbb módszer. Ha ki is derül, hogy ez a baj forrása, akkor sincs nagy tragédia, hiszen könnyen kezelhető. Felnőttek egyszerű emelőt kapnak a cipőjükbe vagy a cipő sarkára, hogy ezzel növeljék a rövidebb lábat. Fizikoterápiával az izmok tónuskülönbsége is korrigálható. Gyermekeknél sebészeti módszerekkel is kiegyenlíthető a két végtag hossza.

Forrás: https://napidoktor.hu/index