A mediterrán Karintia nyári titkai 2012-04-17 Blog Megosztás: Tweet A szomszédos Ausztria a magyaroknak leginkább a téli kikapcsolódást-üdülést jelenti, pedig van más lehetőség a nagy NAP alatt még a sí szerelmeseinek is, amint az kiderül az alábbiakból… Nos, a legdélebbi osztrák tartomány az Adria közelségének köszönhetően a napsütéses órák számát tekintve a legmagasabbal büszkélkedhet az országban. Merthogy ez a szám az évi kétezret is meghaladja. E tényből következően az a titok, hogy a sí barátoknak nem kell lemondaniuk a nyári örömökről sem, hiszen mesés tavak és folyók habjai között hűsölhetünk a forró napokon is. Ugyanis a Mölltal gleccserén háromezer méter felett síelhetünk egész évben, kivéve a karbantartás idejét, ami május közepétől egy hónapig tart. Ha a statisztikát elemezzük, egyszerűen „padlót fogunk”, mivel közel 1300 állóvíz, mintegy 200 fürdőtó, 8 ezer kilométernyi folyóvíz és számtalan gyógyforrás található az alpesi csúcsok övezte fantasztikus fekvésű, varázslatosan zöld völgyekben. Az is hihetetlennek tűnik, mégis igaz, hogy e régióban a százat megközelíti a háromezer méter feletti hegyek száma, amelyek királya a Grossglockner (3798 m). Az örök hó birodalmában sízni maga a csoda, erről nem is lehet írni, egyszerűen csak ki kell próbálni. Ráadásul a profi versenyzők – akiktől aztán igazán vehetünk némi stílusgyakorlat mintát – ilyenkor is aktívan készülnek a méltán népszerű világkupákra. Pontosabban fogalmazva: elleshetjük a technikákat, merthogy a különböző országok válogatottjai az élsportolókra jellemző szigorú edzéstervek védett végrehajtói feszített tempójukban. Az említett vizek biztosította élményeknek, illetve lehetőségeknek pedig se szeri, se száma. A teljesség igénye nélkül: lehet kenuzni, raftingolni, búvárkodni, vízi biciklizni, vitorlázni és szörfözni is. A legáltalánosabb és legnépszerűbb, s talán legegészségesebb dolog a világon a hegyi túrázás vagy kerékpározás, természetesen jó minőségű és biztonságosan kiépített utakon. A bátrabbak és az edzettebbek persze mountainbike túrákra is vállalkozhatnak. Érdemes megemlíteni Karintia egyik nevezetességét, a cirbolyafenyőt. Az ebből készült hütték (hegyi faházacskák) különleges gyógyhatásúak. Merthogy ezen fafajta kipárolgása élettanilag rendkívüli hatással bír az emberi szervezetre, sokkal intenzívebb pihenést, és mélyebb alvást tesz lehetővé. Nem is beszélve az ebből a fából készült párlatokból pálinka gyanánt, amelyet a legtöbb étteremben olykor a tulajdonosok ajándékaként is kaphatunk egy kulináris élmény ráadásaként. Valóban plusz élményként, mert a karintiai gasztronómia specialistái páratlanok öreg kontinensünkön. Amennyiben csupán kirándulni akarunk egyet a magasba, úgy a nyáron is működő kabinos felvonó használható úgy 1700 méterig, csodálatos panorámával. Az utóbbi évek újdonsága az erdei ösvény és kalandpark, ahol korlátlan ideig, minden igényt kielégítően szórakozhatunk az alpesi növényritkaságok és állatvilág felfedezése mellett. Ez utóbbi felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt izgalmas kihívást jelentő programokat nyújt különböző megoldásokkal: csúszdák, függőhidak, köteles mászókák és ügyességi feladatok teljesítésével. Mint tudjuk, az Alpokban sok helyütt találhatunk varázslatos szurdokokat, amelyek sorában a flattachi Raggaschlucht minden bizonnyal az egyik legszebb, s a legújabb a szomszédos Obervellach községben a Groppensteinschlucht. Ezekben csodálatos órákat lehet eltölteni frissítő hatású, egészséges környezetben, gyönyörködve a sziklák és vízesések változatos világában. Sőt, a kilométernyi lépcsőzés kétszáz méteres szintkülönbséggel egyfajta testépítő tréningnek is tekinthető erőnlétünk kipróbálásával – mindez pedig az egészségünk érdekében is ajánlható. Helyszíni tudósításunkban elérkeztünk a fő attrakcióhoz, öreg kontinensünk legismertebb panorámájának bemutatásához, amely az idén ünnepli a 80. születésnapját. Eredeti neve a „Grossglockner Hochalpenstrasse” – a Magas-Tauern Nemzeti Park szívében vezet az ország említett legmagasabb hegyének gleccseréhez, a Pasterzehez. A globális felmelegedés jelei itt – a környékbeli idősek elmondása szerint – egyre inkább tetten érhetők, szemmel érzékelhető a jégbirodalom eltűnése. A csaknem félszáz kilométeres, 36 hajtűkanyarral épült alpesi út különleges élményeket kínál természetjárási és közlekedési szempontból. Mivel anno Ferenc József császár is járt ezen az útszakaszon Sissivel, az egyik magaslatot róla nevezték el – megérdemelten, mert ők 1856-ban jutottak el erre a pontra. Az 1935-ben elkészült Grossglockner út öt év alatt épült meg, gyakorlatilag manufakturálisan, kézi erővel, így méltán számít műemléknek. A Hoch-tornál talált régészeti leletek bizonysága szerint több mint háromezer esztendeje használatos ez az útvonal alpoki átkelőhelyként. Csupán a számjáték kapcsán jegyzem meg, hogy a három alpesi ország legmagasabb pontjai a következők nagyságuk sorrendjében: Matterhorn (Svájc), Grossglockner (Ausztria) és Zugspicce (Németország). Összegezve a látottakat elmondható, hogy a páratlan természeti környezet és a részévé vált biztonságos útvonal egysége feledhetetlen élmény forrása. S mindezt az úgynevezett Karintia heti kártyával a leggazdaságosabb megtenni, merthogy egyetlen nap alatt megtérül a befektetés. Bizonyítandó az állítást: 29 euróval lehet belépni autóval (akár 5 fővel is), a két működő felvonó egyenként bő tíz eurót kóstál, s máris túlléptük a félszáz eurót (a heti kártya 35 eurós árával szemben). Miközben több mint száz szolgáltatásra érvényes grátisz belépésre leszünk jogosultak megvásárlása esetén. Egy biztos: a látnivalóknak se szeri, se száma! Ezúttal is szívből ajánlhatjuk – teljes őszinteséggel – Karintia sokszínű és lenyűgöző tartományát olvasóinknak, miképpen a világ egyik legszebb országát is, a megunhatatlan, meseszép Ausztriát. Aki netán még nem járt sógoraink bármelyik térségében, tisztelettel kérjük: győződjön meg állításunkról. Forrás: