8 tipp a jobb orgazmusért

Mindenki átélhette már, milyen, amikor hiába próbál ráhangolódni a szexre. A szerotonin és az endorfin felszabadulása erősíti az immunrendszert, csökkenti a stresszt és a szorongást. De „elindulni”, belekezdeni a szeretkezésbe nem sikerül, vagy nem egyszerű eljutni a csúcsra. Íme néhány hatékony tipp a jobb orgazmusért.

A tapasztalatok szerint a hölgyek csupán egynegyedének van a férfinak köszönhetően orgazmusa szex közben. A fő kérdés persze az, hogy hogyan?

Az alábbiakban tudományos szempontból világítunk rá arra, egészségügyi tanulmányok és szexterapeuták véleménye alapján, miként lehet fokozni a női orgazmust, miközben a partnerrel egy hullámhosszon maradunk.

1.Versengjünk: ha részt veszünk valamilyen sporttevékenységben, amelyben összemérhetjük erőnket másokkal, egy tanulmány szerint ez a tesztoszteronszint 24 százalékos növekedésével jár a hölgyeknél. S minél jobban emelkedik ez a hormonszint, annál jobb a libidó. Próbáljuk ki például a teniszt a jobb orgazmusért.

2.Fokozzuk a hőt! Szex előtt, a jobb orgazmus érdekében, vegyünk egy forró fürdőt! Ha kevés az időnk, akkor az is megfelelő, ha egy felmelegített törölközőt helyezünk a szeméremdombunkra pár percre. Ez fokozza az érzékenységet és a nedvesség is könnyebben kialakul.

orgazmus

3.Írjunk erotikus történetet, amelyben mi és a párunk is szerepel. Az izgalmas meséket aztán felolvashatjuk este egymásnak, hatásos lesz! Ha nem érzünk egyáltalán kedvet az íráshoz, válasszunk ki a neten egy izgató történetet.

4.Ősi szex tonik: igen régóta használják az emberek a szexuális izgalom fokozására és a jobb orgazmusért. Melegítsünk egy kis tejet és adjunk hozzá egy csipet sáfrányt, majd igyuk meg. A sáfránynak igen intenzív az íze, ha felmelegítik, afrodiziákum. Ekként alkalmazták évezredeken át.

5.Használjunk vibrátort: azok a nők, akik használnak ilyen eszközt, egy tanulmány szerint gyorsabb és jobb orgazmusról számolnak be a partnerükkel való szeretkezéskor is (vibrátor nélkül).

6.Éljünk az optimális pillanattal: a menstruációs ciklus első két napján a tesztoszteronszint igen magas, a libidó szárnyal, a mellek és a csikló is nagyon érzékennyé válik. Az intenzív és jobb orgazmus ilyenkor sokkal könnyebben bekövetkezik, sőt egyszerűbben elérhető többször is.

Szakértők szerint érdemes a szexet reggelre időzíteni, ilyenkor a férfiaknál a legmagasabb a tesztoszteronszint, vagy délután és hétvégén, amikor a nők éppen a peteérés szakaszában vannak.

7.Álljunk meg egy gyors szexre: izgató tud lenni a szeretkezés váratlan helyeken – így például egy elhagyott lépcsőházban. Ehhez elegendő, ha szoknyát veszünk magunkra, így akár a lépcsőn is könnyedén hozzánkférhet a párunk!

8.Próbáljunk ki egy új ritmust: a jobb orgazmus érdekében érdemes kipróbálni egy olyan pózt, amelyben a pénisz töve izgatni tudja a csiklót. Ha a férfi medencéje közvetlenül a nőé felett van, a nő pedig a combja köré kulcsolja a lábát és ügyesen tudnak együtt mozogni, akkor ebben a ritmusban az orgazmus mindkét fél számára elérhető, szinte egyszerre.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.