Veszélyforrások

A csintalanság ott bujkál a legangyalibb kisbabán is.

A gyermekkori balesetek leggyakoribb színhelye a lakás. Soha ne hagyjuk felügyelet nélkül a gyereket. Ha már kikerül a kiságyból, hempergőből, kerítsünk el a számára egy biztonságos sarkot, de ezen kívül is tegyük “bababaráttá” a környezetét. Ne férjen veszélyes tárgyakhoz, forró tűzhelyhez, fűtőtesthez, elektromos berendezésekhez. A konnektorokat takarjuk le.

A baba úgy ismerkedik a világgal, hogy mindent a szájába vesz, ne kerüljön a kezébe orvosság vagy egyéb apró tárgy. Babakocsiban, autóban gondosan rögzítsük. A kertben, játszótéren mindig legyünk mellette, ne engedjük idegen kutyával játszani. Minden elővigyázatosság mellett is nagyon sok a gyermekkori baleset.


Ágyról, pólyázóról való leesés: a leggyakoribb baleset csecsemőkorban. Megnyugtató, ha ilyenkor megmutatjuk orvosnak a kisbabát. Figyeljük meg, hogy azonnal felsír-e, nem változik e meg a sírás hangja, eszméleténél van-e, nem hány-e.

Csonttörés: Minden sérülés után fellépő fájdalmas duzzanat, alakváltozás vagy nagyfokú mozgáskorlátozottság törésre gyanús, ilyenkor a gyermeket nyugalomba kell helyezni és orvoshoz vinni.

baba51000

Fejsérülés esetén

Különösen, ha agyrázkódásra utaló tünetek (eszméletvesztés, hányás, hányinger, szédülés, fejfájás, sápadtság) vagy vérzés vagy bőr alatti bevérzés észlelhető, azonnal forduljunk orvoshoz.

Lágyrész sérülés

Felületes horzsolást otthon is elláthatjuk, fertőtlenítés után steril kötszerrel lefedjük a sebet. A kötést naponta cseréljük, ha begyullad, mutassuk meg orvosnak. A mély sérülést viszont feltétlenül lássa orvos.

gyerekek

Áramütés

A baba, ha már kúszik-mászik, hamar megtalálja a számára legveszélyesebb tárgyakat, helyzeteket. Ezek közül csak a legáltalánosabb, és egyben legveszélyesebb a konnektor. Háztartásunkban nagyon figyeljünk arra, hogy a konnektorokat és a különböző kapcsolókat a baba ne tudja megérinteni. Ma már kaphatók olyan biztonságos dugaszok a konnektorokhoz, ami meggátolja, hogy a baba akár az ujját, akár más tárgyat beledugjon.

Ne vegyünk olyan játékot, amely hálózatról működtethető, még akkor sem, ha transzformátor is tartozik hozzá. Az ilyen játékok csak akkor időszerűek, ha a gyermek már elég nagy ahhoz, hogy tiszteletben tartsa az áramot. Csak földelt elektromos szerkezeteket (mosógép, egyéb háztartási gépek) használjunk.

Áramütés esetén azonnal áramtalanítsunk, s ezután vigyük orvoshoz a gyermeket.

Égés, forrázás

Az égés és forrázás a leggyakrabban előforduló háztartási balesetek közé tartozik. A szülő részéről nagy odafigyelést igényel, hogy a baba elkerülje az ilyen baleseteket.

Smooches

Ne hagyjunk a tűzhelyen úgy forró vizes lábost, hogy a gyermek azt le tudja rántani. Soha ne tegyünk a földre hűtés céljából forró folyadékot tartalmazó edényt, mert a baba ezt biztosan megtalálja. Soha ne tegyük a teás vagy kávés kannát alacsony asztalra, mert a baba leránthatja.

Nagyon gyakori forrázásos eset, ha a az orvos által előírt inhaláció közben forrázza le magát a baba. Ilyen esetben is ügyeljünk a biztonságos eljárásra.

Veszélyforrás a tűzhely, kályha, vasaló, amennyiben a szülő dohányzik, a cigaretta is. Ne feledjük, hogy a sütőből kivett és az asztalra kitett tűzálló tálak igen sokáig forrók maradnak, és égési sérülést okozhatnak.

Égés, forrázás  esetén azonnal hideg vízzel kell hűteni a sérült területet, a ruhát el kell távolítani, ezután kötszerrel vagy tiszta vasalt lepedővel letakarni a sérült bőrt. Bőven itassuk meg a gyermeket, majd vigyük orvoshoz.


Leégés, napszúrás

A leégés nem mindig azonnal látható, és eleinte nem is fáj. Akkor észleljük, amikor már megtörtént a baj. Ezért mindenképpen legjobb módszer a megelőzés.

A kisbabák különösen gyorsan leégnek, mivel bőrük vékonyabb, sérülékenyebb. A babát ne tegyük ki közvetlen napsütésnek, a kicsit csak árnyékban, szórt fényben levegőztessük. Bőrét magas fényvédő faktorú napozókrémmel védjük.

Ha a baba mindezek ellenére leégne, ezt komolyan kell vennünk. Enyhébb bőrpír esetében kenjük be megfelelő krémmel, súlyosabb tünetek jelentkezésekor okvetlenül keressük fel a gyermekorvost.

kisgyerek

Félrenyelés

Félrenyelésnek nevezzük, ha a gyermek  tápláléka a nyelőcsöve helyett a légutakba kerül.

Ezt elkerülendő, a kisbabát etetés után hasra fektessük, mert ekkor, ha ki is bukik belőle valami az étkezésből, azt nem tudja félrenyelni.

Ne adjunk kezébe olyan tárgyakat, hogy azokkal játsszék, amit le tud nyelni.

Ne adjunk kisbabának magvas gyümölcsöt, mogyorót.

Ha mégis félrenyelne, hagyjuk kiköhögni a félrenyelt ételt vagy egyéb tárgyat. Ha nem tud köhögni, hanem zihál és elkékül, nyúljunk le a torkába, és vegyük ki az akadályt okozó tárgyat. Ilyen eset után, ha nincs is tünet, mutassuk meg orvosnak.

Idegentest lenyelése: rendszerint néhány nap alatt kiürül a szervezetből. Ha viszont a légutakba kerül, vagy a tápcsatornában elakad, életveszélyes állapotot okozhat, ilyenkor haladéktalanul kórházba kell vinni a gyermeket

Mérgezés

Gyógyszer, háztartási vegyszer mérgezés gyanúja esetén mentőt kell hívni. Növények (színes bogyók, virágok, szobanövények), gombák szintén gyakran okozhatnak mérgezést. A lenyelt anyagból mindig vigyünk magunkkal mintát a kórházba.

Kutyaharapás

Az ilyen helyzet megtörténte után meg kell győződni róla, hogy a kutya megkapta-e a kötelező oltásokat. Ha ismeretlen vagy kóbor kutya harapta meg a gyermeket, a veszettség elleni oltást is mérlegelni kell, tehát ilyen esetben is orvoshoz kell fordulni.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.