Segítség a kisgyermekes szülők munkahelyi visszatérésében

A munkahelyi családbarát intézkedések szignifikánsan hozzájárulnak a dolgozói munka-család konfliktus mérsékléséhez, és ezen keresztül növelik a munkatársak elégedettségét, érzelmi elkötelezettségét a munkahelyhez, valamint az adott munkahelyen maradás szándékát – derül ki az Amerikai Pszichológiai Társaság (American Psychological Association) legfrissebb tanulmányából.

Nem véletlen tehát, hogy a Magyarországon működő vállalatok is egyre inkább nyitnak a családbarát megoldások irányába, sőt az elmúlt időszakban egyre nagyobb figyelmet szentelnek a nők munkahelyi és családi kötelezettségeinek összehangolására, továbbá a kisgyermekes szülők, kismamák visszatérésének segítésére.

A munkavállalók megbízhatóságának növekedésében, a kompetencia cégnél maradásában, a betanítási költségek csökkentésében látja a kisgyermekes munkavállalók alkalmazásának előnyét a Gödöllő COOP Zrt. vezetője, Dr. Dúl Udóné vezérigazgató.

„Komoly hagyományainak vannak a munkahelyi jólét biztosítására” – magyarázza Dr. Dúl Udóné. – „A dolgozók jóléte, illetve a cégünkkel szembeni lojalitás fenntartása érdekében a számos olyan intézkedést tettünk már a korábbiakban is, amellyel a munkatársak boldogulását segítette, ide értve az emberi, erkölcsi és anyagi támogatást is, illetve szűkebb értelemben a rugalmas munkaszervezést illető lehetőségek megteremtését. Mindezek elősegítésére természetesen folyamatosan keressük a vállalaton belüli költségracionalizálás és optimalizálás lehetőségeit, illetve munkahely-megőrző és egyéb, a munkavállalói jólétet döntően befolyásoló támogatásokat is megcélzunk. Ezért vállaltunk konzorciumi partnerséget a GAK Nonprofit Kft-vel a Munka-Család Egyensúly Program a kisgyermekes szülők sikeres foglalkoztatásáért címet viselő, uniós támogatással megvalósuló projektjében, mely kismamák visszatérését segíti, ugyanakkor komoly belső értéket is teremt vállalatunkon belül” – mondta el a vezérigazgató asszony.

A Munka-Család Egyensúly Program során a társaság nyolc kismama munka világába történő visszatérését segíti, melyből 4 fő korábban is állományban volt, 4 fő pedig a projekt befejeztét követően fog a céghez csatlakozni. Mindegyikük komplex felkészítést is igényel.

„A sikeres visszatérés alapfeltétele az, hogy a kisgyermekes szülő maga is el kívánjon helyezkedni, és együttműködő legyen jövőbeli munkáltatójával szemben” – magyarázza Csapó Beatrix, az uniós program szakmai vezetője. – „A visszatérni vágyó kismamák tudása, szakképzettsége a legtöbb esetben elavult, így a sikeres munkahelyi reintegráció alapfeltétele a szakmai felkészülés, az ismeretek felfrissítése” – tette hozzá a szakmai vezető. A Gödöllő COOP Zrt. visszatérő kismamái így kereskedelmi szakmai képzésen, informatikai képzésen, illetve személyiségfejlesztési tanácsadáson és esetenként egyéni mentoráláson vettek részt. Ehhez kapcsolódóan a vállalat támogató programot is kidolgozott, melynek részét képezte a képzések alatti térítésmentes gyermekfelügyelet, valamint a család és karrier klub is.

„A képzéseket mindenki sikerrel teljesítette” – ismertette Dr. Dúl Udóné. – „Ez egyrészről a kimeneti feltételek teljesítését jelenti, valamint azt is, hogy a bevontak részéről pozitív visszajelzések érkeztek. Jelenleg nincs más hátra, minthogy segítsünk a munka világába történő visszatérésben is. A képzésbe bevontak vállalatunknál foglalkoztatásra, illetve továbbfoglalkoztatásra kerülnek” – tette hozzá a vállalati vezető.

A Munka-Család Egyensúly Programban a GAK Nonprofit Kft. összesen 45 kisgyermekes szülő visszatérésének segítését vállalta, ezen belül legalább 20 fő elhelyezését. Ebből 15 főt a konzorciumi partnereknél, további 5 főt pedig a nyílt munkaerőpiacon kíván elhelyezni a szervezet. A felkészítő szakmai képzések természetesen minden esetben a munkáltatói igényekhez igazodnak, így a Gödöllő COOP Zrt. kereskedelmi felzárkóztató képzése mellett, a projektbe bevont kisgyermekes munkavállalók részt vehettek projektasszisztens, dajka és kisgyermekgondozói képzésekben, melyek helyi szinten segítik és növelik elhelyezkedési esélyeiket. Mindemellett a GAK Nonprofit Kft. vállalja, hogy a projekt keretében ingyenes esélyegyenlőségi tréninget és tanácsadást tart munkáltatói szervezeteknek annak érdekében, hogy minél több kismama és kisgyermekes szülő kapjon lehetőséget a későbbiekben is a munkahelyi visszatérésre, s ennek előnyeit, pozitív értékteremtő hasznát meg tudják mutatni minél több vállalatnak.

„Fontos láttatnunk, hogy a kismamák reintegrációja ugyan befektetéssel jár mindkét fel részéről, ami azonban megtérül és akár már pénzben is mérhető hasznot hozhat a vállalat számára. E gondolat mentén várjuk továbbra is vállalatok jelentkezését tréningünkre és tanácsadásunkra” – magyarázta Csapó Beatrix szakmai vezető.

Forrás: